Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1914-1915-iki tanévre

Dr. Zoltvány Irén : Harcz nemzeti nyelvünk tisztaságáért

Efféléket a köznyelvi használatban legjobb elkerülni, annál is inkább, mert a különféle értelmi árnyalatok szerint teljesen megfelelő magyar szót vagy jelzős kifejezést mondhatunk helyettük. Appereeptio helyett alkalomszerűen pl. értelmezés, fölfogás, megértés, ráeszmélő fölfogás — mondható, míg az intuitio helyett : belső, lelki vagy közvetlen szemlélet, meglátás, ihletes megsejtés, sugallatszerű fölfogás — gyakran tökéletesen megfelelőek. Vezérlő elvünk mindig az legyen, hogy ne használjunk idegen szót akkor, ha van helyette egyértékes magyar szavunk. Ez okból még a tudományos, szakirodalmi nemzetközi műszavak használatát is kerüljük, ha megfelelő, szabatos magyar szavakkal rendelkezünk. Tudósaink közül újabban többen megmutatták, hogy a magyar nyelv dúsgazdag szókincse nagyon is bőséges forrásul szolgál a bölcseleti, jogi, orvosi és természettudományi műnyelv megmagyarosítására. E szerint tehát még a szaktudományok körében is meglehetős szűk határok közé korlátolhatjuk az idegen szavak használatát. Ez utóbbiakat olykor átalakítva használhatjuk. Ha tudniillik a nemzetközi szó helyébe nem sikerül mindenképen jó magyart találunk, akkor tartsuk meg amazt, de — mint már Verseghy Ferenc s újabban Szily Kálmán figyelmeztetett rá — idomítsuk át a magyaros továbbképzésre. így pl. magnetismus, magnetikus, magnetizál helyett a mágnes alapszóból magyar képzőkkel mondhatjuk : mágnesség, mágneses, mágnesez stb. Ily módon számos elkerülhetlen idegen szót legalább magyaros formába öltöztethetünk, s ez kétségtelenül helyesebb eljárásmód, mintha az idegen szót nyakatekert magyar szóval akarnók pótolni. A mi nyelvtisztító íróink némelyike abban tévedett, hogy tűzzel-vassal ki akart pusztítani még elkerülhetlenül szükséges idegen szavakat is, másrészt pedig — és különösen —-, hogy magyarosító eljárásukban olyan furcsa alakú szavakat is alkottak, melyek természetszerűleg visszahatást keltettek s az idegen szavak használatát még inkább előmozdították. Különösen a Kazinczy korabeli némely nyelvújítók és a későbbi Bugát-féle szógyártók rovására kell ezt írnunk. Félreértés elkerülése végett kijelentjük, hogy eszünk ágában sincs a XIX. század első felében véghez ment nyelvújító mozgalmat elítélni. A nyelvújítás bizonyára szükséges volt. Csak az a féktelen szófaragási viszketegség elítélni való, a mely azidétt lábra kapott, s a mely sokszor minden szükség nélkül és másrészt nem is a nyelvtudomány, hanem az ész-