Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1914-1915-iki tanévre

Dr. Zoltvány Irén : Harcz nemzeti nyelvünk tisztaságáért

lását nem is téve szóvá, tisztán a művészi alkotás tudományos elemzése útján megállapítható, hogy a mai képzőművészetek, különösen a festészet terén a művészi kifejezésmódoknak már szinte beteges jelenségeivel találkozhatni. Meumann, a ki épen nem vádolható elfogultsággal, tavaly megjelent egyik művében (Ernst Meumann, System der Aesthetik, 70—74. 1.) élesen megrója korunk művészetének elfajult irányzatait. Ez utóbbiak eredő helye leginkább Francziaország. S mit szóljunk az irodalomról, különösen ennek szépprózai és verses, vagyis költői ágáról ? Sajnos, nem kell idegenbe mennünk, itthon is eléggé észlelhetjük az újabb költészet számos termékében az érzelem- és gondolatvilág elfajult tüneteit. Még a tudományos irodalomban is rá lehet mutatni a nyugati, idegen talajban gyökeredző olyan törekvésekre, melyek a sokak előtt legértékesebb szellemi javakat ellenkező irányban iparkodnak átértékelni. Az idegenből eredő eszmei irányzatokkal, mondjuk általánosságban: a tartalom szellemével természetszerűleg vele járt egyszersmind a kifejezésmódoknak, a külső alaknak elváltozása. így pl. a magyar verselésmódnak gazdag, változatos és élénk lüktetésű idomai helyett, a melyeket Petőfi és Arany oly művészi tökéletességre emeltek, Verlaine, Mallarmé és más újabb franczia költők példájára nálunk is divatba jöttek a szabados, az ütemegyenlőség, törvényének fittyet hányó, gyakran egészen prózaivá szétfolyó, úgyszólván minden dallamosság nélkül szűkölködő, olykor pedig már szinte nevetségesen sántikáló versalakok. Ez a minden téren megnyilvánuló külföldieskedés, mint a ragadós betegség, nem kímélte meg szép anyanyelvünket sem. Ezt is elárasztotta idegen elemekkel. Itt az ideje, hogy újonnan óvást tegyünk és orvoslást sürgessünk nyelvünk tisztaságának megrontása ellen. Ép azért, midőn Társaságunk részéről az a megtisztelő fölszólítás érkezett csekélységemhez, hogy mai közgyűlésünk alkalmával előadást tartsak, noha elsősorban kétségtelenül irodalomtörténeti elmélkedés volna a tárgysorozatban leginkább helyén való, úgy vélekedtem mégis, hogy nem kerülök Társaságunk kitűzött ezéljaival ellenkezésbe, ha fölemelem szavamat nemzeti nyelvünk tisztasága érdekében. Bizonyára nem én vagyok az első, a ki följajdul a nyelvromlás ellen, s azt is jól tudom, hogy egészen új, eddig nem ismert szempontokat aligha sikerült fölfedeznem, de talán