Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1914-1915-iki tanévre

Dr. Schermann Egyed: X. Pius pápának újításai a szerzetesjog terén

a halál veszélyében forognak, a testületi szabályzatok szerint be­eskíivésre (professiora), vagy megszentelésre (consecratio), vagy a testületben való megmaradás ígéretére (promissio) bocsátani, bár az ujoncz- vagy próbaév még nem telt le. A föltételek a következők : 1. Ha az ujoncz- vagy próbaévet canonicus módon kezdték. 2. A ház elöljárója bocsássa az illetőt professiora. 3. A formula a rendes legyen, a fogadalmak pedig időbeli meghatározás nélkül teendők le. 4. A ki így beesküdött, részesévé lesz mindazon búcsúknak, könyörgéseknek s kegyelmeknek, mint az illető intézet egyéb el­halálozó igazi professusai ; ezenkívül a jubileum formájában teljes búcsú engedélyeztetik neki. E szerint tehát az ilyen elhalálozott ujonczért, illetőleg rendtagért ezután ép úgy kell misézni és a halotti officiumot elmondani, mint egyéb elhalt rendtagokért. Az említetteken kívül azonban az ily professio, ígéret semmi egyéb jogi következménynyel nem jár. Tehát : 1. ha az illető végrendelet nélkül múlik ki, a rend vagy intézet ő utána semmit sem követelhet; 2. ha a novitiatus elvégzése előtt fölgyógyul, olyan állapot­ban van, mintha nem tett volna professiót s így a) ha akar, sza­badon távozhatik; b) az elöljárók elküldhetik; c) az egész ujoncz­vagy próbaévet, a mint az egyes intézetekben meg van állapítva, be kell fejeznie, ha tovább tart is egy évnél; cl) ezután, ha meg­marad, új professiot kell tennie. 1 Ez a decretum tehát tiszta helyzetet teremtett, mert egyrészt azzal, hogy éles különbséget tesz a lelkijavak és a jogi következ­mények közt, másrészt pedig azzal, hogy az időelőtti fogadalomra bocsátás kedvezményét egyetemessé tette, minden kételynek és habozásnak elejét veszi. 4. A fogadalomtevés. Bár a fogadalom érvényességére vonatkozó néhány kérdéssel már eddig is találkoztunk és a haldokló ujonczok fogadalom­tevéséről ép előbb volt szó, mégis külön kell a fogadalomtevéssel foglalkoznunk, mert több határozat egyenesen erre vonatkozik.

Next

/
Thumbnails
Contents