Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1914-1915-iki tanévre
Dr. Strommer Viktorin : Guzmics Izidor mint theologus (II.)
tévedése mellett is kétségtelen. Ha az ember végig tanulmányozta theologiai tárgyú írásait, ez az absolut jóhiszeműség úgy belevésődik a lelkébe, hogy ettől többé erőnek erejével sem tud szabadulni. Ez az oka annak, hogy tanulmányunk folyamán ismételten felhivtuk erre a figyelmet. Ennek a jóhiszeműségnek bennünk fokozatosan erősbödő meglátása kívánkozott ki belőlünk ilyenkor. De mert ez igen-igen fontos pont a tévedő Guzmics megítélésében, hadd emeljünk ki még valamit, a miről eddig nem volt szó. Guzmics szerint a tanító egyházban maga a Szentlélek tanít, természetesnek tartja tehát, hogy erre a tanításra készséges lélekkel figyeljen. Ennek következménye, hogy amennyire ez az akkori viszonyok között szokásos volt, munkáit egyházi censurának vetette alá. Az unió érdekében írt, «A' keresztényeknek vallásbeli egyesülésekről írt levelek» cz. munkájának a végén ott van 1822. júl. 28-áról keltezve Pál (Horváth Pál) pannonhalmi kormányzóapát jóváhagyása, dogmatikája harmadik kötetének utolsó lapján pedig szintén ott a jóváhagyás 1829. ápril. 11-éről. Ennek censora Dertsik János esztergomi kanonok. Csak azt akarjuk ezzel bizonyítani, hogy Guzmics nem bujkált az illetékes forumok elől s az a körülmény, hogy említett munkái megkapták a jóváhagyást, mutatja azt is, hogy a Guzmics theologiáját jellemző szellem és felfogás nem volt részéről érthetetlen különködés, hanem, sajnos, legalább minálunk, meglehetősen uralkodó irányzat. A közre ez szomorúan érdekes, de az egyes ember tévedéseit nagy fokban menti s jóhiszeműségét érthetővé teszi. Dogmatikája első kötetének előszavában kartársait, a theologiai tanárokat aposztrophálja s gondolkozására, hibáinak, tévedéseinek teljes jóhiszeműségére jellemző, a mit mond. «Praeprimis vos oratos volo, ne oscitantiae meae, meisque lapsibus et erratis quidquam parsum velitis, neque enim ipse me in doctrina infallibili infallibilem vana opinione, damnandaque prorsus praesumtione, reputo ; neque res iam mea, sed sacrarum litterarum, clerique catholici iisdem imbuendi, agitur. Mutos nos 3 caecosve ac surdos esse oportet in proprium commodum, ubi bonum totius subversatur. Indigni sane foremus Jesu Christi servi, et ecclesiae Dei ministri, si hoc sacrificium detrectaremus.» (XI. XII. 1.) A ki így gondolkozik, az tévedhetett, hiszen minden jóakarata mellett is tévedésnek alávetett ember maradt, de jóhiszeműségét kétségbevonni nem lehet. Dobjon követ reá az, a ki magát csalhatatlannak gondolja. Mi reá alkalmazzuk az ő saját szavait: «Más hibázni — ez minden emberrel közös —, más 15*
