Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1914-1915-iki tanévre

Dr. Strommer Viktorin : Guzmics Izidor mint theologus (II.)

tatlan Ítélete következtében örök a mennyország, hanem úgy, hogy a mennyei boldogság örökké tart, mert a kik egyszer ennek részeseivé lettek, Isten színről-színre való látása s az ebből fakadó kimondhatatlan boldogság által a jóban úgy megerősödtek, hogy többé soha nem vétkezhetnek. Ez a nem-vétkezés a föltétele annak, hogy a mennyországot el ne veszítsék. De mert az Isten öröknek nyilatkoztatta ki a mennyei boldogságot, tudjuk, hogy nem fognak vétkezni. Ez az impeccabilitas azonban Guzmics szerint csak morális, nem pedig absoluta, mert, ez tűnik ki az ő okoskodásából, a választás szabadságát az erkölcsileg jó és rossz között (libertás morális) a szabadság lényegéhez tartozónak gondolja. Amúgy a mennyországról s ennek keretében a szentek egyességéről írt részei Guzmics hittudományi hagyatékának legszebb, legértékesebb lapjai. Meleg, érzelmes lelke, a mely a tudomány művelését sem tudta merőben száraz észmunkának felfogni, itt, ebben a tárgykörben érzi magát legotthonosabban. Az összhang a dolgozó lélek s a feldolgozott anyag természete között itt a legteljesebb s az eredmény tartalmilag és formailag is itt a legsikerültebb. Annál feltűnőbb, hogy egy pontban, a melyet a hittudósok más összefüggésben szoktak ugyan tárgyalni, de a mely legalább nagyrészt a szentek egyességének tanába vág, egyáltalán nem elégíti ki a várakozást. A katholikus dogmatikának egyik legszebb fejezete a mariologia, és — mert erre czéloztunk, a mikor az előbbi két sorban azt a hiányt felpanaszoltuk — Guzmicsnak tulajdonképen nincs mariologiája. A boldogs. Szűz szeplőtelen fogantatásáról sehol egy árva szót sem szól, pedig ennek, ha az ő idejében nem volt is még kimondottan hitágazat, meg volt a maga nagy irodalma s a katholikus dogmatikában való tárgyalásra a teljes, semmivel el nem üthető jogosultsága. Vallásunknak Máriára vonatkozó többi tételeit tanítja ugyan, de nem rendszeresen, hanem csak alkalmilag, a mikor t. i. az épen tárgyalt anyag ezt vagy mint szervesen hozzátartozó gondolatot, vagy mint helyénvaló kitérést megkívánja. Még ennél is jobban meglep az a feltűnő rövidség, a melylyel az ilyen kérdéseket elintézi. Jellemző példa erre dogmatikája második kötetének 73. lapja, a hol arról van szó, hogy Mária csakugyan Isten anyja. A tétel felfogása és előadása kifogástalan, de az a kilencz és fél sor, a mit neki szentel, a kevésnél is kevesebb. Persze nem szabad felednünk, hogy az igazi, hamisítatlan katholikus szellemnek a Máriára vonatkozó tari s a szent Szűz iránti meleg, gyermeki szeretet és tiszteletet egyik jellegzetes próbaköve s hogy