Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1914-1915-iki tanévre

Dr. Strommer Viktorin : Guzmics Izidor mint theologus (II.)

sibi unitorum, ad promovendum finem regni morális.» (Theol. Fund. 319. 1.) Ez elfogadható meghatározás után feltűnő röviden (319—349. 1.) épen csak a legszükségesebbekre szorítkozva s ezek tárgyalásánál is a szóval fukarkodva adja az egyházról szóló tant. Persze a febronianismus, a josephinismus theologiájában az egyházról szóló rész már terjedelem dolgában is mostoha elbánásban részesült. Guzmicsnál is ez az eset. Az egyes pontokkal, a melyek itt figyelembe jönnek, alig néhány sorban végez ; máshol meg, bár idetartozó gondolatok, passzusok legkülönfélébb Írásaiban sokszor fordulnak elő, rendszeresen nem tárgyalja a theologiának ezt a részét, inkább csak részletkérdéseket beszél meg. E meglepően rövid tárgyalás mellett is már az általános részben is kidomborodik nála — figyelembe véve természetesen, mint értekezésünkben mindig, azt az egész anyagot, amelyet az egyházról Guzmics egész irodalmi hagyatékában találtunk — két dolog. Az egyik ismételt és észrevehetően kiemelésre szánt hangsúlyozása annak, hogy Jézus Krisztus csak egy egyházat alapított s ez a katholikus egyház. Csak egy anyaszentegyház van, a katholikus ; a többi csak ettől elszakadt szekta, felekezet (Theol. Fund. 320. 1. ; A vallási egyesülés ideájának... vizsgáitatása, 49. 101. 1.), s kötelességük az elhagyott anyához visszatérni. Ezt kivált a protestantizmussal szemben élezi ki, a melylyel irodalmi munkálkodása közben úgyszólván állandóan dolga volt. Guzmicsnak ugyanis, noha az egyház elöljáróinak viselkedését a XVI. század reformácziójával szemben nem helyeselte (Egyh. Tár, III. füz. 59. 1.), magáról a reformáczióról igen elitélő véleménye volt — scaturigo malorumnak mondja (Theol. Fund. 252. 1.) s nem ismer sürgősebb feladatot, mint ezeket az elszakadtakat az egyházba megint visszavezetni. A másik dolog, a mit ez általánosabb jellegű megállapítás során ki kell emelnünk, az az igyekezet, a melylyel az igaz egyház szükségképi egyetemességét s a Krisztustól ezen, lényege szerint egyetemes egyház elé tűzött eszményi czélt lehetőleg éles vonásokkal a lelkünk elé állítani törekszik. Az ilyen természetű theologia, a minő a febronianismus szellemétől áthatva a Guzmicsé is volt, könnyen hódol elszigetelt, partikuláris törekvéseknek; jó tehát, ha látjuk, hogy Guzmics az ilyen irányzatoknak elvi ellensége. «Valljuk meg, hogy... míg a külön nemzeteknek külön istenségeik, s az isteni tiszteletnek külön formája és szerei voltanak... valljuk meg mondom, hogy addig a religio felette alacsony s valóban szolgai állapotban sinlődött... Az erkölcsi vi-