Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1914-1915-iki tanévre
Dr. Strommer Viktorin : Guzmics Izidor mint theologus (II.)
testi ösztön megmarad, azt e szent zsinat vallja és érzi; a mely, minthogy a küzdelemre van meghagyva, a bele nem egyezőknek és a Jézus Krisztus kegyelmével vitézül harczolóknak nem árthat, sőt a ki törvényszerűen harczol, az meg fog koronáztatni. Erre a kivánságra nézve, melyet az apostol olykor bűnnek nevez, a szent zsinat kinyilatkoztatja, hogy az egyház azt soha sem értette úgy, hogy bűnnek neveztessék oly értelemben, mintha az újjászülöttekben valósággal és tulaj donképen bűn volna, hanem azért, mert bűnből származik és bűnre hajlik». 1 A zsinat tanítása szerint tehát a keresztség szentségében az eredeti bűn eltöröltetik. Minthogy pedig, mint kivétel nélkül mindenki a saját tapasztalatából is tudja, a concupiscentia nem töröltetik el, kiviláglik, hogy ez nem is bűn. Guzmics figyelmét ez az egyszerű s önként kínálkozó bizonyító ereje a zsinati végzésnek elkerülte, sőt a dolgot félreértve, a most idéztük canon befejező mondatából újabb érvet kovácsol a maga theoriája védelmére. A zsinat befejező mondata szerint az egyház a concupiscentiát, a melyet az apostol olykor bűnnek nevez, 2 soha sem értette úgy, hogy bűnnek neveztessék oly értelemben, mintha az újjászülöttekben, a megkereszteltekben, valósággal és tulajdonképen bűn volna. Tehát a zsinat, így okoskodik Guzmics, kárhoztatta azt a tant, mintha a concupiscentia a renátusokban, a megkereszteltekben bűn volna, következőleg a nem renatusokban az, «Negat (Synodus) in renatis concupiscentiam vere et proprie peccatum esse, quamvis non diffiteatur, ab apostolo aliquando peccatum vocari ; tacite ergo innuit peccatum esse in nonduin renatis. Quod ut rite intelligatur, observandum est, reformatores sec. XVI. tuitos fuisse, peccatum originale in concupiscentia situm, etiam in renatis vere esse peccatum, quod 1 «Si quis per Jesu Christi Domini nostri gratiam, quae in baptismate confertur, reatum originális peccati remitti negat, aut etiam asserit, non tolli totum id, quod veram et propriam peccati rationem habet, sed illud dicit tantum radi aut non imputari : A. S.... Manere autem in baptizatis concupiscentiam vei fomitem, haec sancta Synodus fatetur et sentit, quae cum ad agonem relicta sit, nocere non consentientibus, sed viriliter per Christi Jesu gratiam repugnantibus non valet : quin immo qui legitime certaverit, coronabitur. Nam concupiscentiam, quam aliquando Apostolus peccatum appellat, sancta Synodus declarat Ecclesiam catholicam nunquam intellexisse peccatum appellari, quod vere et proprie in renatis peccatum sit, sed quia ex peccato est et ad peccatum inclinât. Si quis autem contrarium senserit : A. S.» Conc. Tr'id. Sessio V. de peccato original!, can. 5. 2 Rom. 6, 12.