Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1914-1915-iki tanévre

Dr. Balogh Albin : Adalék a magyar pénztörténethez I. Károly idején

legátusok pedig napidíjként kaptak két, majd másfél aranyat. 1 — Ezzel kapcsolatban említjük meg, hogy a győri egyház nemes job­bágyai, ha nem mennek harczba a püspök vezetése alatt, váltságul négy márka dénárt (400 dénárjával) fizetnek. 2 És hogy a főurak mennyire megbecsülték szolgáikat, bizonyság rá Drugeth Villermus végrendelete, aki pajzshordozóinak, kocsisának és két lovászának 10—10 márkát, az utóbbiaknak Terebesen egy—egy telket és házat hagyományozott. 3 A bíráskodás terén a korviszonyok megfelelően a hatalmas­kodás, gyilkosság a leggyakrabban fölmerülő bűnügyek. És nem vet jó világot a bíráskodó közegekre, hogy igen sok esetben egyez­kedéssel intéznek el egészen világos eseteket is. Dehát érthető a pertől való idegenkedés már csak azért is, mert a pereskedés ekkor is drága mulatság. Sokba kerül pl. a prókátor (procurator), hiszen Szegy Imre saját testvérének képviseletéért az ellenfelektől 10 márkát kap az ítélet szerint. 4 Sokba kerül azután a pugil is, a ki főbenjáró ügyben, ha istenitéletre kerül a sor, megvív a pereskedő felekért. 5 Ennek illusztrálásául megemlíthetjük Martonos fia Döme esetét, a ki V2 márkát igér Bogyoszló pugilnak, mihelyt Szatmárra érkezik, egy márkát, ha bajvívás nélkül, még a haj lenyírása előtt megtörténik a kibékülés és fél márkát, ha a haj lenyírása után már a párbaj színhelyén egyezkednek ki ; végül 3 márkát igér neki győzelem esetén, de úgy hogy fél márkát ak­kor is kap, ha legyőzik. 0 Idegenkednek továbbá a rendes birói eljárástól azért is, mert már megindítása az írásos eljárásnak (az idéző levél kiállítása) pénzbe : 15, illetve 24 dénárba kerül 7 és mert a jókora bírság (iu­dicium) úgysem a feleké, hanem a bíróké. így a mármarosi telepes községekben a gyilkosság bírsága 2 márka, a halálos sebért 1, a véres sebesítésért V2 márka és ha az ütés nem járt vérzéssel, 60 dénárt fizet a vádlott 8 és egy gyilkossági pörben a veszprémi al­1 Fejér : Cod. Dipl. VIII/2. 134. 2 Fejér : Cod. Dipl. VIII/2. 194. 3 Fejér : Cod. Dipl. VIII/3. 508. L. még a kanczellária leveleinek díjait Kovackichnál (Supplementum ad Vestigia Comitiorum I. 190—192 : Decr. Andr. III. anni 1298). 4 Fejér: Cod. Dipl. VIII/3. 622. 5 Anjoukori Okmánytár I. 351 ; II. 71. 6 Anjoukori Okmánytár II. 71. 7 Kovachick i. m. 191—192. s Fejér : Cod. Dipl. VIII/3. 353.

Next

/
Thumbnails
Contents