Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1913-1914-iki tanévre

Dr. Várkonyi Hildebrand : Az intuitio a régi és az új philosophiában

mint a külső benyomásnak tükrözése, míg az utóbbi felfogás szerint az alany determinálja, sőt valósággal létrehozza saját ismerettárgyát. A német bölcseleti nyelv épen ebből a különbségből kiindulva, szembehelyezi egymással az erfassen és setzen kifejezéséseket egyrészről, az erkennen és bestimmen műszavait másrészről (V. ö. Külpe: Einleitung in die philos. V. Aufl. 52. 1.). Erfassen és setzen oly ismerést jelent, mely a létre irányul, de oly létre, melyet maga az alany is mintegy megalkot (setzen, positio) ; a romantikusoknál sokszor olvasunk a létnek ily gondolatbeli positiójáról. Ezen philosophusok szerint (a mint az főleg Hegelnél jut világos kifejezésre) csak az létezik, ami rationális s csak annyiban létezik minden, a mennyiben saját fogalmának megfelel (fogalomrealismus) ; a fogalomtól való eltérése már az illető dolognak nemlétével azonos úgy annyira, hogy minden valóságos dolog, melyet a tapasztalat nekünk mutat, voltakép két elemből van összetéve: egy fogalmiból, igazi létezőből, rationálisból s egy nem létezőből, tökéletlenből, tapasztalatiból. A fogalmi, ideális lét az igazi értékes létező ezen philosophusok szemében s a rationális elemnek a valóságos létnél nagyobb értékelése okozta a lét rendjének s a gondolat rendjének azt az összezavarását, mely a teremtő intuitio tanában foglaltatik s a mi miatt Emerson a philosophiát általában a platonismussal azonosítja. Ez a gondolat, mint említve volt, tulajdonképen Kantban birja valódi megteremtőjét. A minthogy az egész romantikus philosophia az ő rendszerében gyökeredzik. Azért most azt kell kutatnunk, mennyiben vet alapot a nagy német bölcselő a teremtő intuitio eszméjének s mikép vélekedik Kant általában az intuitióról? Hogy Kant felfogása e tekintetben világosan álljon előttünk, szükséges, hogy röviden áttekintsük ismeretrendszerének főpontjait. A valóságot illető minden megismerésünk szerinte két tényező közreműködéséből ered, aposteriori (empirikus) és apriori (transcendentalis) tényezők. Az előbbi ismeretünk anyaga, a második formája. Amaz magukból a magánvaló tárgyakból ered, a tapasztalás anyagát a Ding an sich szolgáltatja, az utóbbi összetevő, az apriorikus, tudatunkban («Gemüt») nyilatkozik meg. Az ismeretnek ezen formája, mely a tapasztalás anyagával együtt teszi reális ismerést, ismét kétféle lehet: szemléleti forma (tér és idő) és gondolatforma (a kategóriák). Ha ezen formákat a Ding an sich-re alkalmazzuk, létrejönnek a tapasztalásbeli ismeretek. Ha azonban e formákat egymásra alkalmazzuk, megkapjuk a tiszta ismerést,