Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1913-1914-iki tanévre

Dr. Várkonyi Hildebrand : Az intuitio a régi és az új philosophiában

sajátságát is, hogy lássuk, lehetséges-e az ilyen activitás. — Énnek az intuitív gondolkodásnak mindenkép végtelennek, absólutnak, időtlennek kellene lennie, mondja Volkelt, hogy azt a feladatot, melyet fennebb kitűztünk számára, megoldhassa. Mert az az egyes, szemléleti képzet, mely ehhez az intuitiv gondolatformához elemként járul, nem lehet bármely concrét képzet, hanem csak «die Einzelheit überhaupt», csak az egyeseknek határozatlan tömege; egy isteni elmére kell itt gondolnunk, egy határtalan, korlátlanul tökéletes szemléletre, mely a faji és egyedi jegyeknek (melyek a fogalmat megtestesítő concretumokhoz tartoznak) sokaságát egy csapásra (tehát nem successive-discursive) áttekintené, a nélkül természetesen, hogy az egyediek tömegéből bármelyik egyes kiemelkednék (347). Nagyon természetes, — Volkelt szerint — hogy a fogalom ilyen értelemben az emberi gondolkodás számára elérhetetlen ideál marad. Mert hiszen az emberi elmében az általános elem és a szemléleti elem viszonya sohasem oly tökéletes, mint az itt feltételezett esetben, hanem a valóságban mindig kiemelkedik egy-egy egyedi, szemléletes mozzanat s ez az egy szemlélet helyettesíti a többiek osztályát. Ezért a fogalom oly tökéletes alakjában ránk nézve csak «unvollziehbares Ideal» marad. De mégis van az intuitióból bennünk is valami. Mert azért mi is egy és ugyanazon actusban szemléljük a szemléletes képet s az általánost, mely ebbe az érzéki ruhába öltözik. Ennek az actusnak egy volta teszi az intuitio velejét.

1 (352). 1 Bővebben fejtegeti ezt az actust V. a 366—367. lapon : «A bensőség szempontjából a gondolkodás és a szemlélés között fokozatok vannak. A legalsóbb fokot abban találtuk, hogy a tapasztalás a gondolkozás alapja; itt a gondolkodás a szemléléshez úgy járul hozzá, mint rajta kívül eső, egy kívüle maradó valami. Csak az által válik szorosabbá a viszony közöttük, hogy a tapasztalat szemléletei egyszersmind a tapasztalhatatlan (általános) képzetéhez anyagot szolgáltatnak. Ez által a szemlélet tartalma maga a gondolkodásba olvad bele, míg a szemlélés, mint ilyen, még idegen hozzá. De a folyamat itt sem állhat meg. Ha a gondolkodásnak a tapasztalás szemléleteit feli kell dolgoznia, akkor ez természetszerűleg csak úgy lesz lehetséges, ha a gondolkodás bizonyos irányban maga gyakorolja a szemlélést vagy tapasztalást. Nem lehet átlátni, mikép ragadhatná meg a gondolkozás a szemléleteket, ha a szemlélethez viszonyítva mindig heterogen elem maradna, ha a gondolkodás saját magában, működésének határain belül nem menne át szemlélésbe. Csak, ha a gondolkodás önmagában szemléléssé terjeszkedik, csak ha a gondolkodásnak oly terjeszkedő ereje van, hogy önmagát mintegy saját magának relativ ellentétévé lefokozza, akkor válik lehetségessé számára,,úrrá lenni a tapasz-