Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1913-1914-iki tanévre
Dr. Zoltvány Irén : Szülőföldi és környezeti elemek Kisfaludy Károly költészetében
Azt bátran elmondhatjuk, hogy szive mélyén soha sem érzett gyűlöletet atyja iránt, legfölebb leveleiben panaszkodott — igaz, olykor kissé erős kifakadásokkal — hogy atyja levette róla gyámolítö kezét. Ez a panasza egy-egy általános reflexió alakjában, különösen fiatalabb korában, ki-kitör olykor költészetéből is. így nevezetesen lyrai versei közül az EltöJcélet czíműben, mely különben első kedvesének, Heppler Katalin emlékének van szentelve, elmondja, hogy méltatlan és nehéz üldözések megfosztják mindentől; de azért mégsem fájdalmát zengi, hanem erkölcsi erőből fakadó eltökélését: - Vigasztalást csak enmagamtól várok, Ha mindjárt elhagyva, számkivetve, Nem ismerve és elfeledve Magán s egyedül a világban járok. A kedves sírjánál czimű költeményében szintén említi «mindenektül való elhagyatottságát», valamint A reményhez és A barátsághoz czímű dalaiban is, de bár ez utóbbiban átoknak bélyegzi «bús születését», gyorsan kiemelkedik fájdalmából s megnyugvást talál még a mostoha sorsban is. Magára utaltsága edzette akaratát s egyszersmind erkölcsi erejét. Ez a férfias erkölcsi erő igen kiválójellemvonása mind egyéniségének, mind költészetének. Pedig elhagyatottsága s különösen a külföldön való kalandozása nagyon* könnyen az elzüllés útjára vezethették volna. Viharos ifjúsága azonban — mint Gaal Györgyhöz írt egyik levelében maga mondja — «létének nem egy virágát letörte, de gyökerét épségben hagyta;».. Talán nem tévedek, ha Kisfaludy Károly ezen erkölcsi erejének egyik gyökérszálát születésében, az ő nemesi származásában látom ; úgy értve, hogy könnyelmű hajlamai mellett is mindig gondolt és törekedett arra, hogy kivívja a maga jogát és méltó tagja legyen előkelő családjának. A Kisfaludyak ugyanis a Dunántúlnak egyik legősibb nemesi családját alkották. Költőnk atyja még téthi gazdálkodó életmódja előtt előkelő tisztségeket viselt s mindig büszke volt nemesi voltára. Fiai közül különösen Kisfaludy Sándorról tudjuk, hogy nemesi büszkeség tekintetében atyján is túltett. Még költészetében is, különösen drámáiban, a fő motivum — szinte kirívó czélzatossággal és bizonyos kasztszerű elzárkózottsággal — a magyar nemesség dicsőítése. Öccse Károly már kissé demokratikusabb érzületű volt ugyan, hiszen tudjuk, hogy kész lett volna egy pesti polgárleányt nőül venni s küzdelmes életmódja és sokáig tartó nyomora is elfojtotta gőgjét. De azért Kisfaludy Károly sem
