Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1913-1914-iki tanévre

Palatin Gergely: A relativitás elvének alapját alkotó Michelson-féle kísérlet

2 e sin r Ez esetben s értékét a következő egyenletből határozhatjuk meg : c x = v (ftj -f- ^a) — 2 e sin r vagy : cs 21 v c — v c + v s ebből következik, hogy : 2 Iv c — v n . c — v. s = ; z e sm r. 5 C C + V c s-nek értékét a fönnebbi képletben fölhasználva : „ „ 21 v

2 , 2(1

y) sin

2r 2e v . 2ecosr T\\\ — Qui = 5 5 + v J

J —0 r— sm r H . c c" — v* c — v cos2r c c + v c A centrális sugárra nézve : e = 0, ennélfogva : 21 v

2 2 (ï + y) sin

2 r 1 m — vin = 9 5 H c c — v c-— v cos 2 r Michelson alapvető kísérletének elméleti fejtegetésénél az interferentia csíkok keletkezését és a cohaerens fénysugarak phasiskülönbségét azon a, módon törekedtem kitüntetni, a hogy az a valóságban meg is történik s a közben arra az eredményre jutottam, hogy a «referenz» fölület közelében jelentkező egyazon vastagságú interferentia csíkok azon föltevés mellett, hogy az egész berendezés az észlelővel együtt a keresztezési vonal irányában állandó v sebességgel mozog, de a fényhordozó aether absolute nyugszik (II. eset), általában oly aránytalanul, kis mértékben szenvednek eltolódást, viszonyítva az absolut nyugvó (I. eset) berendezéshez, hogy még a Miehelson-féle rendkívül érzékeny készülékével sem vehetők észre, míg ugyanekkor a centralis interferentia csík absolute semmi helyváltozásnak sincs alávetve. Ellenben igenis szenvednek elmozdulást általában a csíkok akkor, a mikor az egész berendezést, viszonyítva az előbbi helyzethez, verticalis tengelye körül 90°-ra elforgatjuk. (III. eset.) Ez eredménynyel szemben Drude, Mie, Laue, Planök, Zemplén stb. szerzők egyszerű levezetéssel kimutatják, hogy a