Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1913-1914-iki tanévre

Dr. Bódiss Jusztin : A kereszténység legrégibb nyomai a római íróknál

Hogy pedig Jóséphos, bár jól ismerte Jézus életét s a keresztényeket, mégsem írt rólok bővebben, ennek a fő oka az volt, hogy sem hitsorsosai előtt nem akart renegátnak mutatkozni, sem a keresztényeket nem akarta maga ellen bőszíteni. Különben is nem az volt a ezélja, hogy a kereszténységgel foglalkozzék, hanem hogy saját nemzetét tüntesse föl olyan népnek, a mely érdemes a becsülésre a többi nemzetek közt. Csupán erényeit látta és mondta el népének, míg hibáit tudatosan és készakarva elhallgatta. Ez a czélzatossága vörös fonal gyanánt húzódik végig minden művén (L. Christ-Schmid görög irodalomtörténet 449. s köv. 11.). Jelleme pedig rávall a zsoldban álló írókéra, a kik bármely czél szolgálatára kaphatók ; hisz ő is a császári ház felügyelete és ellenőrzése mellett írta műveit. Midőn a vélemények így egymással szemközt állanak s a hagyomány mellett alig mer valaki is állást foglalni, épen abból a táborból jött nemrég a hagyományos álláspontnak segítségére a bibliai kritika terén nem kisebb ember, mint a nagynevű Harnack, berlini professzor, a ki az «Internationale Monatschrift für Wissenschaft, Kunst und Technik» cz. folyóiratban (1913.) Burkitt angol theologusnak hasonló tárgyú czikke (Theologisch Tijdschrift, 1913, 135—144. Jóséphos mellett) nyomán azt a nézetét nyilvánította, hogy a codexek és a keresztény ókor tanúskodásának mégis hitelt adhatni, s ezt magából Tacitusból lehet igazolni, a kiknek közbevetett mondata (s ez az ember vala Krisztus), valamint egész előadása arra vall, hogy Flavios Jóséphost használta ő is, azaz, miként Harnack kifejezi magát, Tacitus előadása föltételezi mint alapot, az Jóséphos előadását. — Nagy lőn erre a meghökkenés és felháborodás a protestáns theologusok közt; de Harnacknak alig mert egy is ellenmondani (Goetz, Zeitschrift für neutest. Wissenschaft XIV, 286. s köv. IL), ellenben annál többen írtak mellette, (Slippen, Mnemosyne XLII, 1. 96. stb.). Felszólalt ellene egy kiváló philologus is: Norden Eduárd, az antik műpróza szerzője, a ki a stilus-elemzéséből indul ki s Tacitust egész függetlennek nyilvánítja Flavios Jóséphostól. (Neue Jahrbücher, 1913. I. 637—666. 11.) Tacitus írásmódja csakugyan nehezen állítható párvonalba akár Jóséphoséval, akár más íróéval, mert Jóséphos a hellénistikus nyelvnek sajátságait tünteti föl s mivel a görög nem volt anyanyelve, stilusa a tanulmány és utánzás bélyegét is magán hordja; ellenben Tacitus stilusa annyira unicum utolsó, azaz nagyobb A pannonhalmi főapáts. íőisk. évkönyve. 18