Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1913-1914-iki tanévre

Dr. Bódiss Jusztin : A kereszténység legrégibb nyomai a római íróknál

erroris, quod essent soliti stato die ante lucem convenire carmenque Christo quasi deo dicere secum invicem, seque sacramento non in scelus aliquod obstringere, sed ne fúrta, ne latrocinia, ne adulteria committerent, ne fidem, ne depositum appellati abnegarent; quibus peractis morém sibi discedendi fuisse rursusque eoeundi ad capiendum eibum, promiscuum tarnen et innoxium; quod ipsum facere desisse post edictum meum, quo secundum mandata tua haeterias esse vetueram.» Magyarázzuk meg e tudósítást részleteiben. Status dies-en (megállapított, határozott nap), a mikor a keresztények összejövetelei voltak, kétségkívül a vasárnap értendő. Már az újszövetségben megtaláljuk annak a nyomait, hogy valamely hitközség az első hétköznapon (mia tón sabbatón: Act. 20, 7. — I. Cor. 16, 2.) gyűlt össze és ezt a napot az Úr napjának (kyriaké hémera, latinul: dominica dies, Apocal. 1, 10.) nevezték elA Barnabás-féle levélben (15. fej.) is olvassuk, hogy az újszövetségben a szombat el van törülve s ennek a helyébe lépett a 8-ik nap, melyet a keresztények örömmel ülnek meg, mivel Krisztus feltámadása azon a napon történt. Hasonlókép megemlítik a vasárnapot Szent Ignácz (ad Magnesios IX. fej.) és Szent Justínos martyr (Apol. I, 67.), a ki azonfölül először nevezi a vasárnapot a Nap (isten) napjának (Heliu hémerá-nak, latinul : Solis dies-nek) még pogányos ízzel. Plinius szerint két összejövetelök volt vasárnap a keresztényeknek: az egyik hajnalban, a másik később, bizonyára este. Ha a korai istentiszteletet az éj homályába helyezték, ezt nem azért tették, mint némely magyarázók gondolják, mivel az Urat várták, a ki, miként a tolvaj, éjjel lészen újra eljövendő (Apoc. 16, 15. — I. Thess. 5, 2.), hanem egyedül a pogányoktól való félelmökben. Az effajta coetus antelucani, mint Tertullianus (Apol. 21.) nevezi őket, a maguk mystikus homályával már sokakat megtérítettek ugyan, de okul is szolgáltak a már meglevő keresztényellenes hangulatnak és gyanúsításoknak megerősítésére. Űgyis mindjárt szemökre vetik a keresztényeknek, hogy vallásgyakorlat palástja alatt gonosz kicsapongásokat követnek el (tudjuk, maga Tacitus is hitt ama flagitiumokban, melyeket a nép a keresztényekre költött) s hogy éjjeli gyűléseikben főzik ki terveiket a fennálló állami rendnek megdöntésére. Plinius szerint ezen hajnali istentiszteletek alkalmával énekeltek a keresztények antiphónákkal (kölcsönös felelgetésekkel) Krisztus