Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1913-1914-iki tanévre

Dr. Bódiss Jusztin : A kereszténység legrégibb nyomai a római íróknál

vagy gyantával s más éghető anyaggal volt bevonva, karókhoz köttette őket a végből, hogy napnyugta után Caligula kertjeiben, melyek a tömeg számára ünnepek alkalmával nyitva állottak, a népnek eleven fáklyák gyanánt világítsanak, miközben a császár kocsisnak öltözve járkált a kivilágított kertben. Az utóbbi halálnemre czéloz Juvenalis, mikor írja (Sat. I, 155. s köv.) : taeda lucebis in illa, Quo stantes ardent, qui fixo gutture fumant, Et latum media sulcum deducis barena ; a scholionok pedig hozzá teszik: Nero maleficos homines taeda et papyro et cera supervestiebat et sic ignem admoveri iubebat, ut arderent. Ezekre a kivégzésekre vonatkozik kétségkívül (1. Ehrhard: Das Christentum im römischen Reiche, 7. 1.) s egyúttal Szent Péter és Pál vértanúságát is bizonyítja a 30 évvel később kelt görög levél, római Szent Kelementől a korinthosiakhoz intézve, a melyben meg vagyon írva, hogy a nép számára való látványosságok között a keresztény nőket, mielőtt vadállatokkal széttépették, megszégyenítő mythologiai jelenetek bemutatására is használták, miközben a szent író magasztalások közt emlegeti kitartásukat a gyötrelmek közepett, bár halálra üldözött Danaisok és Dirkék gyanánt kellett szerepelniük, vagyis az ocsmányságok és megbecstelenítéseknek egész kálváriáját elszenvedniük (aikismata deina kai anosia pathusai). Minő alakban kell elképzelni a Danaisok módján való véres jelenetek bemutatását, a mythologia alapján nem tudjuk megmondani: bizonyára a pokol összes kínjait át kellett élniök s órák múlva kiszenvedniük. (Renan, Origine du Christianisme, IV. 180. 1.) A Dirké-mythos már ismertebb a farnesei bikát ábrázoló nagy márványcsoportról, mely Augustus idejében került Rómába, míg manap a nápolyi múzeumban látható : Dirké felesége volt Lykos thébai királynak, a ki ott Laios gyámjaként uralkodott. Rajta boszulták meg Amphion és Zéthos ikertestvérek, Zeus és Antiopé gyermekei, anyjok gyötrelmeit, melyeket ez Dirkétől szenvedett, még pedig úgy, hogy Dirkét egy dühös bika szarvához kötötték, mely aztán a Kithairon-hegy szikláira halálig vonszolta. Holttestét az ikrek Thébai mellett egy forrásba vetették, melyet róla neveztek el Dirkének. (V. ö. Horat. Carm. IV, 2.) De még eme tömeges kivégzések sem tudták Néróról a gyújtogatás vádját elterelni, pedig ama kor kegyetlenségének kielégítésére