Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1913-1914-iki tanévre
Dr. Bódiss Jusztin : A kereszténység legrégibb nyomai a római íróknál
el akkor, midőn a vádló eljárás folyamatban volt s a vallomásokra mért bűnhődés ismeretes vala. Nos, ily faj ta viselkedésnek ellene mond mindaz, a mit ez irányban rólok tudunk, a minthogy az új hit martirjait sem kínzás, sem magának a halálnak eltűrése nem bírta eltéríteni a- becsületes útról arra az útra, hogy társaikat maguk helyett vádolják be. Az ő megtántorodásuk legfölebb a szenvedések elől való meghátrálásban, nem árulkodásban nyilvánult. Ellenben Nero jellemére 1 inkább rávall az az eljárás, mely, csakhogy a látszat meg legyen ótalmazva, oly emberek fölbérelésére vetemedett, a kiket bűnhödéstelenségök biztosítása mellett ígéretekkel rávett arra, hogy a gyújtogatás vétségét vállalják magukra, másokat pedig (t. i. a nép előtt már régtől gyűlöletes keresztényeket) bűntársaik gyanánt nevezzenek meg. A fateri-igének most pedzett jelentménye (beismerésben lenni, beismerő vagy elismerő vallomást tenni — egész függetlenül) csakugyan egyezik a tacitusi nyelvhasználattal (1. Gerber-Greef nagy specialis szótárában), mely egyebütt észlelhető nála. Tacitus ugyanis seholsem használja a fateor-igét abban a jelentésben, hogy valamely vallásos sectához vagy philosophiai iskolához tartozom, hanem helyette mindig a profiteort (pl. Hist. IV, 40. fama de Demetrio Cvnicam sectam professo) ; vagy pedig az aemularit (pl. Anal. VI, 22. qui sectam Epicureorum aemulantur ; Hist. 111,81. Rufus Studium, philosophiae et placita Stoicorum aemulatus). Másfelől a fateri-nak előbbi jelentésével (beismerésben lenni) sűrűn találkozunk s helyette synonym szóul legfölebb a confiteri-igét olvashatni, pl Annal. XI, 1. fateri gloriamque facinoris ultro petere ; confiteri: Ann. IX, 35. Vettium Valentem confessum (= saját bűnének megvallása után) tradi ad supplicium iubet; Ann. III, 67. stb. Ha pedig valaki azt vetné ellen, hogy a /ítíe&aíwr-imperfectum nem bizonykodik a felgyujtás megtörténte mellett, mert akkor a plusquamperfectum volna helyén : arra csak azt feleljük, hogy az imperfectum épen helyén van annak a jelzésére, hogy az állítólagos bűnösök ama vallomásukat, a melyet első kihallgatás alkalmával tettek, a vizsgálóbíró előtt bizonyára többször is megismételték; 1 L. Beulé-nek «Augustus családja» cz. szép iratát (Olcsó K.), melynél alkalmasabb commentárt Tacitushoz alig találni, még a nehéz vagy kényes Tiberius-kérdésben is, a melyről röviden igen helyes tájékoztatást nyújt Petrovich kiadásának bevezetése (utolsó lapján).
