Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1913-1914-iki tanévre

Dr. Bódiss Jusztin : A kereszténység legrégibb nyomai a római íróknál

oltani. így van ez Francziaországban, ahol 60 ezer hitetlen ember élősködik a kiaknázott vagy elámított nép jóravalóságán. A most érintett politikátlanság szakasztott mását észleljük az egykor hatalmas római birodalom országaiban a kereszténységgel szemben, s ezt az a római állam követte el, a mely különben minden cnltusnak helyet adott az államvallás körében. Ellenben a kereszténység, a mint felütötte fejét keletkezése helyén, Zsidóországban, már ott halálra volt kárhoztatva isteni alapítójával együtt; a mint pedig terjeszkedett s hódító útra tért, az üldözések és szenvedések tengerét kellett átélnie, míg végre egy nagy, bár épen nem szent ember átlátta az ellene való küzdés hívságosságát s kitűzte a keresztény vallás diadalmas zászlaját birodalmában. De alighogy kitűzte, jött a hitehagyó Julianos, a ki arra a tehetetlenségre akarta kárhoztatni a keresztény vallást, a mely minden intézményt, ha még oly üdvhozó is, lassú sorvadásra kényszeríthet. Ám őneki is el kellett mondania, mint annyi utódának: győztél, galilaeai ! II. Az üldözött s a katakombákba kényszerített kereszténység első századába vezetnek bennünket azok a római pogány írók, a kik először szólottak a keresztényekről : magáról Krisztusról legalább név szerint, a tőle alapított vallásról, ennek szokásairól, nevetséges, de veszedelmes voltáról, lenézni valóságáról, bűneiről, babonáiról stb. Különös mégis, hogy az első századból egyetlen hiteles adatunk sincs a kereszténységről római író tollából, mely reánk maradt volna; mert az alább megszólaltatandó két író, t. i. Tacitus és ifjabb Plinius, a második században írtak. Töredékesek, mert csupán alkalmiak ugyan az ő tudósításaik is, de nagyon becsesek azért, mivel megértetik velünk a római államférfiak érzületét és felfogását a kereszténységről ; azonfölül minthogy szerzőink kortársak s jóbarátok voltak, egymásnak tudósításait kiegészítik két, egymásra következő korból, t. i. Nérónak

1 vérengző s Traianusnak boldog korszakából — íme annak jeléül, hogy még oly derék császár alatt is, mint Dacia meghódítója volt, csak mérsékelt nyugalmat élvezhetett a kereszténység palántája. Megismétlődik ez napjainkban is, midőn hatalmas államok azzal mutogatják erejöket, 1 Maga e név görög eredetű : az anér (a férfi) csonkulásából (aphaeresis) eredt, tehát férfiast jelent. Traianus hispán név lehet. A pannonhalmi főapáts. föisk. évkönyve. 14