Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1911-1912-iki tanévre

Hogy tehát egyes cselekedetek magukban és szükségkép jók, mások pedig szükségkép rosszak, annak végső alapja az, hogy Isten értelme azoknak legközelebb az ember lényegével, végső elemzésben pedig a saját isteni lényegével való megegyezését vagy ellenkezését ismeri meg; és mivel Isten akarata szükségkép szereti az ő lényegét mint magát a végtelen jóságot, azért szükségkép szereti és helyesli azt, a mi e lényeggel egyezik és szükségkép gyűlöli és elveti azt, a mi vele ellenkezik. A mint tehát az isteni bölcseség önmagának megismerésében minden mást is megismer mint saját hasonmását vagy vele ellenkezőt, úgy az isteni akarat is ezen ismeret alapján és az isteni lényegre való tekintettel egyes dolgokat és cselekedeteket szükségkép szeret, másokat pedig gyűlöl. Miként tehátysten saját végtelen természetét, lényegét sem megváltoztatni, sem megszüntetni, sem pedig nem szeretni nem tudja, szóval nem tagadhatja meg önmagát és nem jöhet önmagával ellenkezésbe, meghasonlásba, úgy minden mást is mint saját lényegének vagy hasonmását, vagy ellentétjét szükségkép helyesel, vagy elvet, parancsol, vagy tilt; mert miután végtelen bölcsesége szerint egyszer megállapította a dolgok lényegét, már nem tudja őket sem megszüntetni, sem megváltoztatni és így már az embernek sem adhat más természetet és nem állapíthat meg számára más értelmi és erkölcsi rendet, mert ennek az egyszer megállapított emberi természetnek épen ez a rend felel meg és mivel máskülönben Isten önmagával jönne ellenkezésbe. Alkalmazzuk a mondottakat a tízparancsolatra. Az első tábla parancsai az embernek Istenhez való viszonyát szabályozzák. Ám soha sem történhetik meg, hogy az embernek Istenhez való törekvése czéltalanná, haszontalanná vagy épen ártalmassá váljék, hanem ép ellenkezőleg szükségkép kell hozzá mint végczéljához törekednie, őt tisztelnie, szeretnie és ettől Isten sem mentheti fel, mert különben önmagát tagadná meg.

1 A második tábla parancsai az embernek Önmagához és embertársaihoz való természettől szükséges viselkedését szabályozzák, a közjó érdekében. Ámde a közjó csak úgy biztosítható, ha az alapok, melyeken nyugszik, az igazságosság és szeretet szilárdan megmaradnak. Ha ugyanis ezt az alapot megingatjuk, akkor felforgatjuk az egész társadalmi rendet és így vége a közjónak. Már pedig a második tábla parancsai alapjukban nem terveznek mást, mint épen a társadalmi rend fenntartását és oltalmát, tehát a közjó biztosítását. Itt nem egyes részletes cselekedetek parancsoltatnak vagy tiltatnak, hanem nagyjában azon viszonyok szabályoztatnak, melyeken belül a concret viszonyoknak és körülményeknek megfelelő részletes cselekedetek végzendők, hogy az egész társadalmi rendet fenntartsák és alapját, az igazságosságot biztosítsák és 1 Szent Tamás : Summa I., II. q. 100. a. 8. ad 2.