Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1911-1912-iki tanévre

kozás, a mely szabadjára ereszti associatióinkat, kisebb csecse-becsével szemben sokkal könnyebben megengedhető, mint nagyobb holmi dolgában s a részleteket is inkább alakíthatja, mint az egészet. Említett psychologikus érzékünk ez esetben nem oly kényes, nem akasztja tehát meg az associatiókat. Az assimilatio naturalistikus formákat másol. De ezek a formák sohasem teljesen azonosak a természeti formákkal. Ezek a formák, a. hogy mondani szokták, mindig stilizálva vannak. Ez természetes is. Először azért, mivel ezek a formák más anyagtól, technikától s rendeltetéstől mindvégig függésben maradó formáknak csak alkalmazásából, hasonlósításából származnak. Ezeket a formákat nem tiszta ábrázolás alkotja, ezek több formateremtő folyamatnak együttműködéséből származó' eredők. Ezen formateremtő folyamatok közül pedig — még ezt is ki kell emelnünk — sohasem maradhat ki a legfontosabb formaalakító folyamat, a projectiv alakítás. Már pedig ez, mint látni fogjuk, még a képművészetek imitativ formáit sem hagyja érintetlenül, mennyivel inkább érezteti hatását itt a tárgyművészetekben, a maga legsajátabb területén. Az assimilatio és e projectio bizonyos tekintetben ellenkező irányban dolgoznak s egymás ellenére. Az assimilatio természeti formák szerintértelmezi a projectiv formákat, a projectio a természeti formákat is belekényszeríti a maga útjába. A két folyamat nem is tarthat egyensúlyt,, mert nem egyenlő erősek, az erősebb okvetlenül győz, s ez az erősebb, a mint a tények is mutatják, a projectio. Ha még tovább kutatom lehetséges okát a tárgy egész megjelenését alakító forma keletkezésének, még két körülményre kell figyelemmel lennünk. Egyik a megszokás, másik a környezethez való ragaszkodás. A megszokás következtében könnyen fejlődhetik bizonyos traditio és conventio. A megszokás nem is annyira új formák megtalálásához segít, inkább azt az állandóságot biztosítja, mely a műformák életében félreismerhetetlen. Űj formához akkor vezet, ha valamely területen valamely anyagon megszokott formát más idegen területre, idegen anyagra is átvisz. így keletkeznek például a kosáralakú edények. Ebben már bizonyos utánzás is foglaltatik, a mely már bizonyos assimilatiónak sincs híjjával. A környezethez való ragaszkodás természetesen környezetbe szánt tárgyakon mutatkozik formateremtő erejével. Ezt különösen a bútor formáin figyelhetjük meg. Ha a bútort architecturába szánják s eszerint tervezik, természetes, hogy az architectura formanyelve a bútornak is formanyelvévé lesz. Látjuk ezt minden építészeti stílusban. Minden stílusnak megvan a sajátos bútora. A modern, úgynevezett typus-bútornak formanyelve is ilyen alkalmazkodásnak eredménye. Az emberek jórésze ma bérelt lakásban él s minduntalan költözködik. Lehetetlenség, hogy minden új architecturához új bútora legyen. Szerencse, hogy a modern