Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1911-1912-iki tanévre

példáját mutatja, abban az eddig ismertetett okokon kívül aztán még az is hatásos, hogy az agyag nagyon kínálkozik plasticus alakításra. Megtörténik tehát, hogy az edénymíves munkája már tisztán ez okból is assimilálódik a plasticus munkával. Ez esetben tehát nem a kész vagy készülő forma assimilálódik, az előállító technika assimilálódik más technikához. És csakugyan akárhány régi agyagedényt és agyagképet találunk, hogy alig van közöttük külömbség. A leggyakoribb assimilatio az edénynek emberformájára való alakítása. Leginkább a fej- és arczformák assimilálnak. Az őskori termékeken elég vázlatosan és primitíven jelennek meg e formák, de megvannak, s ez a fő. Egyptomi kanopus-urnákon helylyel-közzel már meglepően hű utánzatát találjuk a természetes formáknak. Arra is van ott példa, hogy a kart, a kezet is kialakítja a művész. A trójai és görög fejurnák elég ismeretesek. Feltűnő, hogy az ilyen termékekhez bizonyos primitívségnek jellege tapad. Rendesen primitív népek alkotják, mi pedig már alig találunk benne kedvet. A bútormívességben is nekünk már absurdum az olyan asztal, a mely állatforrnájára van assimilálva annyira, hogy az állatnak még feje, farka is ki van rajta faragva vagy hozzábiggyesztve. Primitív kultúra ellenben megcsinálja s kedvét leli benne. Ellenben hamarább megbékülünk a részletesebb assimilatióval, különösen, ha a functióbeli megegyezés a megindítója, vagy még akkor is, ha szükségszerű formáknak vonaljátéka valami szellemesen szeszélyes assimilatiót enged meg. így például a bútor lábának állatláb formájára való kiképzését esetleg még ma is élvezhetjük. Ez az assimilatio sokáig is tartotta magát, mikor a másik: az egész formára kiterjedő assimilatio már régen nem volt tetszetős. Feltalálható például Egyptomban, a hol az egész darab bútor ritkán assimilálódik (ismerünk például egy nagyon szellemesen állatformára képzett chaiselongueot') a láb maga azonban annál gyakrabban. «Az Iparműveszet Könyve» II. kötetében a 349. és k. lapokon több érdekes példa látható. Megvan ez assimilatio a divatosabb toboz láb mellett, sőt akárhányszor ezzel egyesítve az asszírjai bútoron is. A görögök meg éppen nagyon kedvelték. Még a renaissanceban, sőt a XVI. és XVII-ik század bútormívességében is megtaláljuk az állatláb motívumot, sőt szellemes felhasználását talán még a modern bútoron is elszívelnők, noha ma inkább a megtámaszkodás vonalát figyeljük s honoráljuk megnyugvásunkkal, tetszésünkkel. Érdekes, hogy a magyar nép bútorában ez a lábmotivum alig található. De nemcsak, hogy ez nem található, a magyar népnek általában nincs szeme a bútor vagy egyéb holmi részeinek functiója számára, nem is symbolizálja hát. Egészen ritkaság, hogy bútor vagy más valami egészében assimilalódnék valamihez, mint például a sepsiszentgyörgyi .székely múzeumnak Malonyay könyvében (A magyar népművészete,