Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1911-1912-iki tanévre

Wundtot: «Dieses Prinzip beherrscht das Seelenleben in allen seinen Gestaltungen, seinen Wandlungen und Entwicklungen. Es beherrscht die Anschauungswelt des Kindes verhältnismässig noch ungestört und es bricht immer und immer wieder durch auch in den Vorstellungen des reifen Menschen. Es belebt die Schöpfungen der Kunst von dem einfachsten Gerät und Ornament an bis zu den vollendetsten Nachbildungen der menschlichen Gestalt und sonstiger Naturformen oder zu den Erzeugnissen der Architektur. Es bricht endlich in der Entwicklung des Mythos hervor, von dem primitiven Seelenkultus an bis zu den mythischen Ausschmückungen, mit denen die Phantasie die Gestalten der geschichtlichen Religionen umgibt, und es betätigt sich nicht minder in diesen Religionen selbst, die ihre Ideen in phantasievollen, unter der Mithilfe von Mythos und Dichtung entstandenen Symbolen zum Ausdruck bringen. In allen diesen Gebieten ist dies Prinzip der belebenden Apperzeption, wenn es auch nicht selbst mit der schöpferischen Kraft des Geistes zusammenfällt, doch so innig mit ihr verwachsen, dass beide nicht getrennt zu denken sind». (Völkerpsychologie III. 74. 1.) Hogy ennek az assimilatiónak éppen a művészeiben is nagy szerep jut, ennek az okát abban kell keresnünk, hogy benne nemcsak objectumképpen, hanem activitásával is nagyobb érvényre jut az én. Az assimilatio is olyan természetű folyamat, a mely a szemléletet az én számára praeparálja, alakítja. Természetes, hogy ez a praeparálás sem tisztán csak képzeletbeli alakítás. Sokkal jobban ismerjük ma már mozgásainknak forrását és mechanismusát, hogysem szükséges volna külön fejtegetni, mennyire mozgásba kívánkozik minden psychikus átélésünk, tehát ez a reproductiv assimilátió is. Tény, hogy mindazon esetekben, mikor az assimilátiót provokáló forma tőlünk függően kezünkben van, az assimilátió, az éltető apperceptio kezünk mozgásába is kisugárzik, s így a való megjelenést is másítja, formálja. A képzetassimilatiónak mint előbb már mondottuk, a tárgyak felül is az én felül is vannak feltételei. Következik, hogy az assimilátiós formaalakításnak is lesznek egyrészt objectiv másrészt subjectiv feltételei. Nézzük e feltételeket, még pedig concret eseten, az edénymívességen. A készülő vagy már kész edényen magán kell valaminek lennie, a mi olyan reproductiv képzeteket társít direct szemléletünkhöz, hogy ez a többé-kevésbbé hézagos, kiegészítésre, értelmezésre szoruló képzetünk hozzá assimilálódjék. Ilyen valami pedig könnyen és sokféleképpen akadhat. Különösen, ha még nem korongon, hanem szabad kézzel készül az edény, egész véletlenül is megtörténhetik, hogy az alakítás közben olyan alakot ölt, mely bizonyos hézagos hasonlósággal emberre vagy állatra emlékeztet. Ennek a hasonlóságnak nem is kell mindig a megjelenés egészében mutatkoznia, elég valamely résznek vagy tagnak hasonlósága.