Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1911-1912-iki tanévre

Lukens pamlagra iil s felszólítja a lányt, hogy rajzolja le. A leány rajzol körvonalas fejet, melyen jelezve van a szem, fül, meg a száj, aztán még hozzárajzolja az egy vonallal rajzolt végtagokat. A mikor kész a rajzzal, akkor figyelmezteti Lukens arra a figyelmen kívül hagyott körülményre, hogy ö pamlagon ül. A leány nem jön zavarba. Hozzáfűz még egy pár vonalat, hogy ez a pamlag. Lukens tovább kérdi, hol a bajusza és hol vannak a gombjai. A leányka erre mosolyog s gyorsan új rajzot készít, a melyen megint körrajzos a fej s vonalasak a végtagok, a melyen a bajusz és gombok jelezve vannak, a bajusz az áll alá van oda firkálva, de megint elmaradt a pamlag. (Levinstein 6.) A leányka ekkor 4 éves 9 hónapos. Kissé részletesebben vettem át Levinstein könyvéből Lukensnek e megfigyeléseit, mert érdekes világot vetnek a gyermek rajzának természetére. Egyrészt igazolják Lukensnek megállapítását, hogy a gyermekrajzban e korban három fejlődési fokozat mutatkozik. Az első fokozat a rendszertelen kusza firkálás, a második a firkálásnak tervszerű elrendezése, a harmadik a primitiv körrajz. A fontosabb azonban nem ennek a három fokozatnak feltüntetése, hanem annak az igazolása, hogy a gyermeket ebben a rajzolgatásában nem az előtte levő friss szemlélet vezeti, hanem már emlékezetben levő képzetvilága más szóval associait képzetei. Nem a dolog egésze, hanem részletei érdeklik, s ezekből a részletekből építi fel az ábrázolt egészet. Az embernek feje, keze, lába van, ezt megrajzolja. A szemét is, a száját is, ha reá gondol. A mire azonban nem gondol, azt nem is rajzolja. Ha figyelmeztetik rá, megteszi. Nem azt rajzolja. a mit lát, azt rajzolja, a mit gondol, a mit tud. Ez a jelenség pedig nemcsak e korban, hanem végesvégig jellemzője a gyermekrajznak, a mely végesvégig csak a nyelvnek, a beszédnek természetével megegyező ábrázolás. Különös művészörömök nem fűződnek hozzá. A gyermek a formának nemcsak hogy nem örül, de meg sem látja. Némi aesthetikus élvezet csak a színek kedvelésében csillámlik meg. De ott is figyelni kell. A színnek az ábrázoláshoz alig van köze. A gyermek nem azért rajzol zöldet, mivel az, a mit rajzol, a természetben is zöld, hanem csak azért, mivel éppen a zöld van keze ügyében, mivel éppen a zöldhöz van kedve. Az az aesthetikus öröm. a mely itt megcsillanik, tehát tisztán csak a színnek meg a tarkaságnak sensitiv élvezése, a mi megint nem művészet. A gyermeknek a formák, a képek iránt való érdeklődése aránylag elég későn nyilik meg. Hogy mikor, nincs is még véglegesen kikutatva. A plasticusan ábrázolt kép előbb érdekli, mint a rajzolt kép. A babát a gyermek elég hamar játszótársává teszi, a nélkül persze, hogy művészetnek élvezné, de mégis jelét adva annak, hogy a plasticus kép már jelent neki valamit, a mikor a rajzolt, festett kép még nem jelent neki