Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1911-1912-iki tanévre
azt a műélvezetet, a melyet vázolni iparkodtam? Indít-e meg oly tudatárt, a melyben megvan az a meghatározhatatlan eredő, hogy megadja nekünk a szemléletben való megnyugvást, megelégelést ? Ha a műalkotáson e jelenségek nem tapasztalhatók, világos, hogy művészetről nem is lehet szó. Ügy érzem azonban, hogy még nem elég critérium az, hogy a tárgyhoz fűződhetik-e műélvezet. Én azt is szükségesnek érzem, hogy a tárgy már erre a hatásra való figyelemmel készüljön. Én a művészi criteriumot inkább a tárgyat létrehozó alkotásnak egy sajátságában keresem, abban ugyanis, hogy a tárgy, a hogy mondani szoktuk, műgonddal készüljön. Ez a műgond nem okvetlenül arra ügyel, hogy a kész mű másoknak tessék. Lehet, hogy csak annyival törődik, hogy a szerzőnek magának tessék, de tetszésre mindenképpen számít, a mi már abból is bizonyos, hogy az alkotó mester a sikerülést azon itéli meg, őneki magának tetszik-e. Itt most már megállapodhatunk benne, hogy ez a műgond, a művészi szándék a keresett critérium, még az a kérdés kapcsolódik eddigi kérdésünkhez, miről lesz ez a műgond megismerhetővé. Van-e a készített tárgyakon olyan kritérium, a mely kétségtelenül arra vall, hogy a mester műgonddal dolgozott, művészkedett. Hogy ránk nézve a meddő jóakaratnak megállapítása is fontos, hogy nem csak azt a míivészkedést kell művészetnek tekintenünk, melyet siker jutalmazott, természetes. A műgondnak ezen objectiv jelét külön keresem a tárgyművészetekre, külön a képművészetekre való tekintetben. Nézzünk, ha lehet végleteket, például egy egészen közönséges virágcserepet s egy pompás ragyogó Zsolnay-vázát, vagy egy hirtelen szükségből összetákolt barakképítményt meg, mondjuk, a Szent Péter templomát. Az egyik megelégszik avval, hogy a gyakorlati szükséget hirtelen valahogy csak kielégítse, a másik többet akar. Szépet, nagyot — tetszőt, csodásat akar alkotni s hogy e czélt elérje, bizonyos többletet, valami plust ád az alkotásba. Ez a többlet valahogy ugyan már a feldolgozott anyagban is megmutatkozik abban, hogy míg az egyik esetben a leghamarább kínálkozó anyagot dolgozzuk fel, a másikban már válogatunk; — de igazában mégis inkább a formákban mutatkozik meg. Formája persze mindennek vana virágcserépnek, a barakknak is, csakhogy ezt a formát tisztán csak az anyag, a rendeltetés és a feldolgozás teclmicája adja meg. Ezek a formák tehát szükségszerűek, ezek nélkül az alkotás nem lehet meg, a virágváza formái, vagy a műépítmény formái már nem ilyenek. Ezek bizonyos tekintetben fölöslegesek; ezek nem szükségesek, ezek luxusformák. Azt hiszem, megállapíthatom, hogy a művészi szándéknak, a műgondnak a mennyiben tárgyművészetről van szó, az ilyen nem szükséges luxusformák a jelei. Mi teszi most most már az ábrázolást, a képet művészetté? Az, 11*