Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre

A germ. i-umlaut egyes esetei az idg szóhangsúly szempontjából

Itt két eshetőség lehetséges. Ha ezen -jan suffixumokban az előbb kutatott ie / io képző ^-elemével közös -j-t veszünk föl, akkor föladatunkat megoldottnak tekinthetjük, mert az előbbi részben láttuk, hogy ezen ie I io képző i-eleme hangsúlyos volt az ősidg-ban. Azonban nem teljesen bizonyos, hogy a -jan képző egyszerűen a ie/io-nak volna n-nel való összetétele. Ezen esetben pedig a többi -n-tövű névszó hangsúlya volt erre a képzőre is irányadó. Sütterlin ama kiváló dolgozatában, melyben a germ, -ario képző latin eredetét is kimutatta (Germ. Nom. agentis. 76. o.), ezen jan / jen képzők hangsúlyáról határozottan nem nyilatkozik : «Was die ursprüngliche Stellung des Accentes angeht, so spricht anord. walkyrja

1 und seine Verwandten in den anderen Dialekten für Suffixbetonung, ahd fendo und gravio aber für Wurzelbetonung». Ezek közül csak egyedül a grâvio bizonyíthatna eredeti gyökérhangsúly mellett. A fendo pedisequus, gyalogos) azonban épen a képző hangsúlyát bizonyíthatná a Verner-féle törvény alapján, hiszen Kluge szerint (Etym. W—l)? 1910-iki kiad. finden alatt) e szó germ, gyökere + fënf>-, germ, előtti gyökere pedig + pent. Ha pedig finden igét fand tövéből képzettnek veszszük, akkor valószínűleg már nagyon kései képzés, úgyhogy az ősgerm. hangsúly megállapításánál szóba sem kerülhet. Tényleg sem a keleti, sem az óészaki germ, nem ismeri e szót. Különben csodálatos ellentmondásba keveredett az id. oldalon Sütterlin. Ő ugyanis a -jan képzések gyökérvocalisából állapította meg a hangsúlyt. A deverb. -jan névszók — szerinte — az igegyökér gyönge ablaut-fokát mutatják. «Ahd grâvio allein fügt sich dieser Regel nicht.» Ha tehát ez itt egyedül álló jelenség, akkor a hangsúly meghatározásánál ilyen kivételes, egyedüli jelenséget nem lett volna szabad tekintetbe vennie. Ezek után Sütterlin előbbi szavai inkább a képző hangsúlya mellett szólnak, mert tény az, hogy ha ezen névszók az erős igéből képeztettek, mindig az igegyökér leggyöngébb ablaut-foka szolgált alapszónak, a mi a gyökér hangsúlytalan voltát mutatja. De a mint mondottuk, számolnunk kell azzal a lehetőséggel is, hogy ezen képzések a ^'-nélküli consonantikus -n tövek hangsúlyozási módját követték. Ez esetben szintén véghangsúly uralkodott az ösgerm.-ban. Ezekről Sütterlin is így szól: «Was das Germ, angeht, so spricht die grösste Zahl, die dabei in Betracht kommen können, für S u f f i x b e t o n u n g». (Nom. Ag. 60.) Ugyancsak ő említi, hogy az idg.-ra vonatkozólag e képzőről ugyanígy vélekedtek Osthoff és de Saussure. így az is érthető, hogy az ófn egyes nyelvjárásaiban a ^'-nélküli -n-tövek is umlautot mutathatnak 1 NB. A szerző nem tesz különbséget a hímneműek jan és a nőn. jän képzője közt az i-elemre vonatkozólag ; walkyrja ugyanis nőn. -jän-képzés.