Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre

A germ. i-umlaut egyes esetei az idg szóhangsúly szempontjából

= Füchsin. Az umlaut hiányát ezen képzéseknél általában az alapszó hatására szokták visszavezetni, Willmanns (II, 240. §. 4) szerint: «Die lautgesetzliche Form der Stammsilbenvokale, Aufheben der Brechung und des Umlautes, wird im Hochdeutschen früh durch den Einfluss des Stammwortes gestört.» 113. E képző idg alakja szintén -im; Brugmann (Grundriss II

2, 2, 136.) Kluge: (Nom. St.-b. 41. §.) szerint a consonantikus -n (-onf-en > germ- an!in) tövű hímnemű személynevek képzőjének bővülése volna a nőnemű -ielilt képzővel : -in-\-iô > -injô, nom. sg. -ini. Ha ezen genesisét elfogadjuk, akkor nem nehéz hangsúlyos voltának bizonyítása, mert hisz tudjuk, hogy az idg consonantikus -on/-en tövek a suffixum -en- fokát hangsúlyozták. (I. Sütterlin Nom. Ag. 60, dolgozatunk 95. §.) és Hirt (Der idg Akz 254. §.) : Doch tritt auch bei ihnen der Wechsel von e und o nach der Betonung auf. Ai uksá, uksánas, got. aúhsa hat e und Endbetonung.» így tehát a gerin. -injô képző első ?'-eleme hangsúlyos volt az idg. ill. ősgerm.-ban. Ha pedig e képzések fölvették a -ij'/ici tövek hangsúlyát, akkor is véghangsúlyt kell megállapítanunk számukra, miként azt jelen dolg. 97. p.-ban bizonyítottuk. 11. (xerm. -inga ling a, -ilinçn. 114. E képzők az előbbivel hasonló eredetűek. Az (il)inga-képző második eleme a -ga megfelel az idg -ko, vagy go képzőnek, első eleme pedig: -in a legnagyobb valószínűség szerint a consonantikus n-tövek -en > germ, -in végzete (Brugm. Grdr. IÍ

2, 1, 485. old. Kurze vergl. Gr. 340. old.) (v Bahder: Verbalabstr. 164. o.) (Kluge: Nom. Stammb. 23. §.). A szóhangsúlyra vonatkozólag ezen képzőcsoportról is ugyanaz áll, a mit ép az előző pont végén mondottunk, vagyis hogy az -en/on képző -en- foka idg szóhangsúlyt viselt; így az -inga képző umlautot inducáló i- eleméről is némi valószínűséggel állíthatjuk, hogy az ősgerm.-ban még a szóhangsúlyt viselte. Annyit, hogy általában a suffixum viselte az idg szóhangsúlyt, sokkal nagyobb bizonyossággal állíthatunk. Mert ha nem is első része (-in), hát hangsúlyos lehetett a második része -gâ < idg -ko, -go-; e mellett erősen bizonyít, hogy az idg zöngétlen explosivának a germ.-ban nem zöngétlen spiráns, hanem zöngés (-g-) hang felel meg. v. Bahder (Verbalabstracta 165. old.) mindkét lehetőséget elfogadja, s ebből a két hangsúlyozási lehetőségből magyarázza a képző kétféle : germ, -inga és -unga- alakját. Az előbbit idg -énko-ra vezeti vissza hangsúlyos -e (> germ i)-ve 1; az utóbbi alakot pedig idg -nkó-ra, hangsúlyozott -kóképzővel. Az -énko-ból germ -inha-nak kellett fejlődnie; de Bahder szerint (166. old.) az utóbbi -unga- hatása folytán (és talán a zöngés