Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre

A germ. i-umlaut egyes esetei az idg szóhangsúly szempontjából

Ezen ófn -ir tudvalevőleg a germ.-ban nemcsak a többes, hanem egyesszámban is megvolt. Vannak e ténynek az ófn-ben is még nyomai : chalbire (sg. dat.) rindires (sg. g.). (Braune Ahd. Gr. 197. §. anm. 1.). Általában azonban ezen ófn ir-képzésű névszók egyes száma már a nyugati germ.-ban elvesztette a képzőt. E jelenség világos magyarázatát adja Paid (P. Br. Beitr. IV. 415. o. jegyzet). Szerinte: ezen germ, -iz képző (leginkább semlegesek végén) az idg sg. nom.-ban semmiféle végzetet nem kapott, a minek következtében a nyugati germ, szóvégiszabályok szerint. a sg. nom. és acc.-ban a £-nek el kell tűnnie. A rövid tövek után megmaradt az -i, ill. u(<o); ezek átléptek az i- ill. u-osztályba; hosszú tővég után ezen -i is elveszett, ezek a képzőnélküli osemlegesekhez léptek át a sg.-ban. A nom-acc. ezen alakulása lassankint a sg. többi eseteire is kiterjedt. Ezt látjuk az angsz.-ban, (Sievers Angs. Gr.

2 300. §.), hol nemcsak az egyesben, hanem a többesben is lekopott a germ. -ir. 103. Ezen ófn -ir képző visszamegy egy eredeti idg es los képzőre, melynek magánhangzói qualitativ ablautot mutatnak a. germ.-ban is. Egyes szavaknál az idg o-fok (os > as, az) lett az uralkodó (Paul : P. Br. Beitr. IV. 418. old. fönt), másokban az e-fok (es < is, iz, ir). Az előbbi esetben természetesen i-umlautról nem lehet szó, csak az utóbbiaknál, hogy az idg e-ablautfok 'lett általánossá (es > is, iz, ir). Az északi és nyugati germ-ban igen sok esetben ingadozik az o-e fok, innen az umlaut ingadozása is (W. v. Unwerth: P. Br. B. 36. köt. 5. s köv. o.) (Sievers, Angs. Gr.

3 290). Különben ezen ingadozás az ófnben is megvan. Az egyesben nincs umlautjuk ezen es/os képzéseknek, ha meg is maradt az ir képző. Ennek oka azért nem annyira abban keresendő, hogy az -irlar a sg-ban korán elveszett, hanem talán inkább abban, hogy sg. nom. és acc. már az idg. és így az ősgerm-ban is a képző o-fokát tűnteti fel: germ. Hamb az, (finnben lammas), kalbaz, hrinpaz, hônaz (1. Klage : Kominale Stammbildung slehre

% 84. §.) ; ezen nom. alak aztán az egész sing-ban kiszorította az umlautot, még ott is, hol az -ir képző esetleg megmaradt. A mint tudva van, ezen es/os az idg-ban általában névszó képző volt; az idg-ban vannak ilyen képzésű abstract és concret, élő és élettelen dolgot jelentő főnevek, valamint melléknevek is. így volt az ősgermánban is. Azonban itt ezen képző leginkább csak semleges állatnevek képzésére maradt productiv. «Im Germ, wurde -es ein beliebtes Tiernamenformans, z. B : ahd Kalb, Plur. kelbir, hrind, lamb, huon». (Brugmann Kurze Vergl. Gr. 407. §. anm.). — És e téren mindig erősebb és termékenyebb lett, úgyhogy más semlegesek is, a kfn és újfn ben még hímneműek is fölvették lassankint e képzőt, mindenütt gyorsan kifejlődő umlautot mutatván.