Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre

A germ. i-umlaut egyes esetei az idg szóhangsúly szempontjából

ősgerm. i azonban a hangsúlynak a tőszótagon való megszilárdulása után megszűnt szótagképző lenni és így mássalhangzós -j-vé lett; a nyugati germ.-ban pedig pótlónyújtás hátrahagyásával végül is egészen eltűnt. Hogy a deverbalis germ. -i-/ja, ősgerm. -iji/-ija~, idg -êie-1-éioképző hangsúlyos volt, azt már az a körülmény is föltétlenül bizonyítja, hogy az alapszó nem -e, hanem o ablaut-fokot mutat; erről pedig tudjuk, hogy hangsúly elvonás folytán keletkezik. Másik bizonyíték, hogy a germán nyelvek a gyökér végén sokszor zöngés hangot mutatnak, a Verner-törvény szerint csak úgy volt lehetséges, ha az előző magánhangzó az ősgerm.-ban nem volt főhangsúlyos. így a gót: sandjan, agsz. sendan-, óizl. sendian, ófn sendan, a gót sinpsban levő germ, gyökér mellett; — gót (ga) wag j an, agsz. weJcjan, ófn weggen,— gót (fra)- wardjan, agsz. far-werdan, ófn farwerdan (elrontani) a gót: wairpanban levő germ, gyökérhez; — gót nasjan daczára ófn nerjan, agsz. nerifan; — g, laisjan ellenére ófn 1er an, agsz. lêrian, g (ga)wasjan mellett ófn wer j an, angsz. werian, óizl. ver ja. Hogy a gótban sokszor zöngétlen hang tűnik föl a többi germ, zöngéssel szemben, azt Hírt is, Brugmann is az alapszó analógiás hatásának tulajdonítják. (Hirt: Der idg. Akz. 201. old:) Végül pedig álljanak itt a főbb tekintélyek, kik a causativ-képző hangsúlyos voltát bizonyítják. Streitberg (Urg. Or. 301. old.) : «Die Kausativa haben das Suffix éiej-éio, dessen erste Silbe regelmässig betont ist.» Hasonlóképen nyilatkozik Hirt (Idg Alcz. 207, 208. §.) : «Die Betonung des i im Kausativum darf meines Erachtens als alt angesehen werden.» «In den übrigen germanischen Dialekten weist die tönende Spirans, die auch einige Male im Got. auftritt, auf Unbetontheit der Wurzel.» SÍ5. Azonban a germ, -jan végű igék nemcsak deverbalis causativumok és intensivumok, hanem eredetileg denominalis igék is egyúttal. (L. Hirt: Der idg Akz. 198 s köv; Streitberg Urg Gr. 206 § b; Willmanns : Deutsche Gr. III. V. 40 § 3.) Ilyenek a gót ga-aggw-j an, újfn beengen, -gót: da/up jan, újfn töten, g fulljan = füllen g haftjan = heften g. lausjan = lösen g natjan = netzen, g warm-jan = wärmen. És ezen denominalis igék képzője eredetileg csak jolie. Ezen képző járult hozzá a névszó e/o, vagy i, vagy u. vagy consonantikus tővégéhez. Az e/o és i tövű névszók mögött a nominális t ő v é g és igeképző összeolvadásával -e?o, ill. -iio jön létre, a mikből az ősgerm.ban szabályszerűen közös ijaliji, ja\% alak fejlődik. —- így aztán ezek is hasonló alakjuknál, meg hasonló (factitiv és causativ) jelentésüknél fogva is, az idg -éiejéio, ősgerm. íjajíji, germ jalji i, i képzésű deverbalisokkai teljesen összeestek; ide vonódott lassankint aztán a többi, sokkal kisebb számú denominalis causativum, factitivum is: mint ga-hard-jan, namn-jan.