Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre

Az umlaut regressivitásának psychophysikai megokolása

Sprache) : isicola > oskola, borostyánkő < bernstein, czégér < czajgér; nyj. ejtel < achtel, nyj. fortály < fertályból. 48. Nagyon is egyet tudok érteni Balassával (Nyőr. 16. 435.), midőn Böthlingklcel szemben azt állítja, «hogy a hangzóilleszkedés iránya nem az altáji népek jellemétől, sem a nyelv egy valamely különös sajátságától függ» ; de már Balassa ugyané szavainak folytatását kétségbe kell vonnom: «a nyelvfejlődés azt az általános törvényét látjuk itt érvényesülni, hogy mindig a kevésbbé jelentős rész változik a jelentősebbnek hatása alatt». Ha Balassa ez állításával a magyarra szorítkozik, akkor semmi kifogásunk nem lehetne ellene; akkor csak pontosabban kellene megállapítania, micsoda szempontból, értelem, hangsúly szempontjából vette-e a jelentősséget. De a nyelvfejlődés általános törvényének ezt mondani nem lehet; a germ, umlaut ellenkezőjét mutatja. Már valamivel szabatosabban és látszólag csak a magyarra szorítkozva fejezi ki föntebbi gondolatát néhány évvel később (1894.) megjelent hangtanában (Balassa-Simonyi : Magyar hangtan és alaktan. 38. o.) : «a fontosabb és jelentősebb tő nem ölthet két, esetleg több alakot a rag vagy képző hangja szerint». A jelentés fontosságát a magánhangzók hasonulásánál, nevezetesen az umlautra vonatkozólag, már Borries E. is kiemelte 1877-ben. («Das erste Stadium des i-Umlautes im Germ.» 76. o.) «E mellett — folytatja Balassa — a tőszótag magánhangzójának változatlan megőrzését elősegíti a reá eső erősebb hangsúly is.» Ez utóbbi szavakból látszik, hogy az előbbiekben értelem szerinti fontosságról beszél. Kiemelendőnek találom Balassának hivatkozását a szóhangsúlyra, mint a progressivitás egyik elősegítő tényezőjére. Ennek a szóhangsúlynak mi is hajlandók vagyunk a legnagyobb befolyást tulajdonítani a germán umlaut regressiv irányára vonatkozólag; ebben támogat bennünket a magyar regressiv illeszkedés egyik okának analógiája. A magánhangzóhasonulás ezen kétféle, éles ellentétben álló iránya önkéntelenül is fölhívja figyelmünket ez irányok okainak közelebbi vizsgálatára. ILI. FEJEZET. Az umlaut regressivitásának psycliopliysikai megokolása. 49. Az előzőkből látható, hogy minden nyelvben van hol előreható, hol visszaható hasonítás, a miért a népfaji tulajdonságokkal, kultúrával ezen jelenségeket megmagyarázni nem lehet. Lássuk most elsősorban korunk legtöbbet emlegetett tekintélyének, Wundtnak magyarázatát az assimilatiók irányára vonatkozólag. Sajnos, nem követhetem Katona Lajos (Ny. Közi. 31. 357.) Wundtra vonatkozó tanácsát, hogy a «bizalmatlanság érzetét nem szükséges annak oly fejezeteire is kiterjesztenünk, 20*