Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre

nek ép oly palaestrái voltak, mint későbbi utódaik : a kolostori iskolák, egyetemek s a jezsuiták v. protestánsok gymnasiumai. Meglehetősen ismerjük egykorú följegyzésekből,

1 sőt fölfedezett isk. könyvekből a pogány rhétori v. grammatikus és philosophiai iskolák berendezését, melyek alapjokban fennmaradtak úgyszólván 48-ig, s csak azóta tolódott el súlypontjuk, mióta a nemzeti nyelvek és modern irodalmak, valamint az exact tudományok mind összébb szorították a classicusok helyét gvmnasiumainkban. Azokban a régi iskolákban is ugyanazok a bajok és örömek voltak, mint a maiakban s az emberi elmeképzésnek nehézségei, úgyszintén az erkölcsiség akadályai, melyek ma foglalkoztatják a paedagogus-világot s a nagyközönséget egyaránt, akkor is ép úgy tárgyai voltak a közvéleménynek, mint napjainkban, legfölebb más formában és más jelszavak alatt. Másik érdeme Szt. Vazul dolgozatának, hogy a tanítás módszerében megállapítja azt az óvatos szempontot, a melylyel a pogány írókat olvasni v. olvastatni kell. Ez az egyháziasnak mondott eljárás fennáll ma is, melyet bár nem egyházias czélzattal s név alatt, de követ minden erkölcsös törekvésű ember a «maxima debetur puero reverentia» alakjában. Még olyan ember is, a ki elmegy az engedékenység legszélsőbb határáig s a teljes Homérost v. Horatiust alig pár helyén akarja censura alá vetni: mihelyt isk. kiadást rendez sajtó alá, gondosan kerüli és irtogatja a szemérembe ütköző részleteket, sőt gyakran az alig bántó szavakat is,

2 Midőn tehát valaki egyházias és maradi álláspontnak bélyegzi mások e nemű törekvését, rendesen csak szavakkal dobálódik; ám mihelyet a nevelés érdekével kell számot vetnie, akkor ő sem járhat el máskép, legfölebb hangzatos szólásokkal födi el az egyházias vagy erkölcsi szempontot, teszem : a fő cselekvény fonalával, a szerkezet kidomborításával s az elhagyható, illemsértő kifejezések kerülésével stb. Maga a theologus Szt. Vazul, mint látni fogjuk, kevesebb kényeskedést és álszemérmet tanúsít e munkájában, mint a franciásan finomkodók napjainkban, akár tartoznak az egyházi rendhez, akár nem. Természetes azonban, hogy Ízlésünk sokban megváltozott az akkori, sőt a későbbi idők aesthetikai v. irodalmi felfogásához és ítéletéhez képest, úgyhogy 1V. ö. Schemmel értekezéseit a Neue Jahrbücher 1907—9. évf. II. részében Libanios sophistáról s a 4—5. századi athenaeí főiskola életéről és berendezéséről. Régebben pedig Friedländer írt érdekfeszítően a keleti görög iskolákról a Deutsche Rundschauban s összegyűjtve ismert nagy művében. Összefoglaló könyv : Rauschen, Das gr. a röm. Schulwesen zur Zeit des ausgehenden Heidentums, Bonn, 1901. 2 V. ö. Ábel bírálatait Csengeri Horn, kiadásairól, v. a Bartal Malmosi Horatiusáról szóló bírálatokat a Philol. Közlönyben s egyebütt, v. Pozder Horatiusának előszavát stb. stb. Igen helyes álláspont, mert középúton halad, a tanításban a Névy Lászlóé : Az illem és álszemérem az iskolában, Tanári Közi. XIII. 92. s köv. 11.