Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre

három elsőben seabellumok legyenek, a negyedik végén pedig forma­szerű vizsgálat tartassék. 1 Azonban az intézet többi karaitól való eltérést hamarosan megunták. Már a következő iskolai évre bekövetkezett az az átmeneti állapot, hogy a studentián megvolt ugyan a négy negyed, de félévi vizsgálatot tettek a növendékek. Mikor azután a nyilvános intézetek három harmadra kezdték osztani az iskolai évet, az 1874 szeptember 29-i értekezleten a pannonhalmi tanári kar úgy határozott, hogy az intézet különös viszonyai közt legjobb lesz a VII. és VIII. osztályban is a két félévre való beosztásra térni. 2 Ősi szokás, hogy az iskolai év hálaadással végződik. Régente az ünnepélyes Te Deum-ot s a nagymisét, mely alatt zene szólt, az első, idősebb tanár (professor primarius) szokta megtartani. A Te Deum ideje, mivel az előadásokat igen különböző időben fejezték be, majd ekkor, majd akkor volt. 3 A XIX. században, mikor állandóbb lesz a tanulmányi anyag terjedelme, beosztása s ezzel bizonyosabb az iskolai év vége, jó ideig augusztus közepe táján tartottak Te Deum-ot. 4 1840—1875 közt július 16-a s augusztus l-e közt váltakozik a hálaadás napja; a leg­többször július utolsó napjaira esett. 1875 óta egy ideig július 30-a, majd június 29-e zárja be az iskolai évet. Az előadások ideje az intézet különböző szakai szerint különböző. A noviciatus előadási napjait csak későn ismerjük meg. Régi szo­kás lesz, hogy az iskolás napokon reggel 8-tól 10-ig, délután 2-től 4-ig voltak az órák. Mikor már nemcsak vallásos tanulmányok folytak a novi­ciatusban, hanem az iskolai tanulmányokban szükséges ismeretek elsajá­títására is fölhasználták, a délelőtt a vallásos tanulmányok számára jutott, melyeket a novieiusmester tanított, a délutánt pedig a repetens professor, majd a világi ismeretekre oktató másodmester foglaltaié. 5 Az 1856—1857-re adott utasítás ezen annyit változtatott, hogy szerdán és szombaton az első órát a görög nyelv számára foglalta le. Nagyjában ma is ez a gya­korlat, de kedden és szerdán a régi 2 óra helyett 3 van. 6 A bölcseleti oktatás 1695-ben a következő beosztás szerint folyt: hétfőn, kedden, szerdán, pénteken, szombaton d. e. % 8-tól 9-ig, hétfőn, szerdán, pénteken, szombaton d. u. Va 2-től 3-ig leczkediktálás, magya­rázás volt, hétfőn, szerdán, pénteken 9-től Va 10-ig felelés, délutánonként pedig 5-től Va 6-ig vitatkozás (circulus) szokott lenni. 7 Kár, hogy a későbbi évekből semmiféle órarend nem maradt ránk. így azután csak következtetjük, hogy a bölcseleti oktatás, midőn Pannonhalmán történt, 1 Jk. I. 186. 1. 2 U. o. II. 26. 1. 3 A pannonh. Sz. Benedek R. tört. Y. 680. 1. 4 V. ö. Diarium monasterii Sancti Martini 1812 augusztus 13., 1816 augusz­tus 18. 5 V. ö. Jk. 1. t)2. 1. ö Pannonhalmi rendi levéltár. 7 Horologium monastico-scholare.

Next

/
Thumbnails
Contents