Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre

azok ellenőrzését magának tartja fönn s az igazgató már csak azért se látogassa azok óráit, mivel ilyesmi a főiskolákon nem szokásos. 1 Némely fölmerült nehézségek miatt rést kellett ezen az elven ütni. Mázy Engel­bert már 1894-ben ajánlotta, hogy az ellenőrzést az egész főiskolára ki kell terjeszteni; de ekkor még nem honosodott meg az ajánlott eljárás. Másfél évtizeddel később, az 1908 szeptember 1-i értekezleten kilátásba helyezte a főiskola igazgatója, hogy ellenőrzését a theologiai s a tanár­képzői órákra is kiterjeszti, hospitálni fog 2 s a kijelentést csakhamar a gyakorlat követte. A tanulmányok ellenőrzése mellett a növendékek fegyelmi ügyei, nevelésük is hozzátartoznak az igazgatói kötelességekhez, noha ezekben már, mint 1885-ben, majd 1893-ban szó volt róla, mással, a főmonostori perjellel osztozik. 3 Hogy az igazgató a tanulmányokat kellően irányíthassa, szükséges volt, hogy a felsőbb tanügyi hatóságok rendeleteit ismerje. Ennek mó­dozatául a régebbi gyakorlat azt a szokást fejlesztette ki, melyet az 1866-i rendi káptalan határozatilag is kimondott, hogy a győri fő gymna­sium igazgatója «a felsőbb helyről érkezett szabályrendeleteket a szent­mártoni alperjelnek, mint tanulmányi aligazgatónak rendesen meg fogja küldeni.» 4 Teljesség kedvéért iparkodtunk a pannonhalmi iskola igazgatóit a legrégibb idők perjeleitől összeállítani; mert még abban .az időben is, mikor csupán a noviciatus és valami kezdetleges hittudományi oktatás volt Pannonhalmán, bennök látjuk az iskolai élet közvetlen irányítóit. A sorozat, mely a régebbi időkben épenséggel nem tarthat teljességre számot, a következő : Benedek, 1201-ben perjel, János, 1350-ben perjel, Orbán, 1206-ban perjel, Péter, 1358-ban perjel, Sebestyén, 1216-ban perjel, Konrád, 1359-ben perjel, Imre, 1233—1234-ben perjel, Péter, 1362-ben perjel, Lőrincz, 1262-ben perjel, János, 1364-ben perjel, Tamás, 1278-ban perjel, Jakab, 1364—1365-ben perjel, János, 1298-ban perjel, János, 1366-ban perjel, Tamás, 1319-ben perjel, István, 1368—1370-ben perjel, Konrád, 1322-ben perjel, Elek, 1373-ban perjel, János, 1330—1332-ben perjel, Miklós, 1375-ben perjel, Hamer Vilmos, 1333-ban perjel, Márton, 1376-ban perjel, János, 1333—1338-ban perjel, Miklós, 1377-ben perjel, Guslinius, 1339-ben perjel, Konrád, 1382-ben perjel, János, 1340-ben perjel, Demeter, 1388-ban perjel, 1 Jk. It. 124—125.11. 2 Jk. III. 139.1. 3 u. o. II. 125. és III.6.11. 4 Statuta stb. 40.1

Next

/
Thumbnails
Contents