Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VI. Fejezet - A bencés szerzetesség hanyatlása és a pápai reformok a gótikus későközépkorban

is. A mezőgazdaság korábban inkább csak önellátásra törekedett; megelégedett azzal, hogy a földesúr és népei megélhetését biztosítsa, hogy azoknak az élelmezésre, lakásra, ruházatra vonatkozó szerény igényeit kielégítse. A városok kialakulása s megerősödése már többtermelésre ösztönözte a parasztságot s arra törekedett, hogy terményfölöslegét piacra vigye s ott pénzért értékesítse. A kereslet következtében a földbirtoknak, a mezőgazdasági munkának és termékeinek az értéke megnövekedett. Ennek hasznát elsősorban a többet dolgozó és a többet termelő földművesek látták, akik a termények s a terményfelesgek nagyobb részével rendelkeztek. A földesurak lényegében továbbra is azokat a termény- és pénzadókat kapták bérlőiktől, illetőleg jobbágyaiktól, melyeket azok már régóta fizettek. A termények árának a kereslet növekedése következtében történt emelkedése csak részben kárpótolta a földesurakat azokért a veszteségekért, melyeket a pénz gyakoribbá válása miatt bekövetkezett értékcsökkenése miatt szenvedtek. Nagyszámú jobbágyaik és vazallusaik révén megtartották ugyan társadalmi és politikai jelentőségüket, jövedelmeik viszonylagos megfogyatkozása s életmódjuk költségesebbé válása következtében azonban megindultak az elszegényedés, az anyagi romlás útján. Ezt a folyamatot elsősorban az őket eltartó paraszt (jobbágy és bérlő) osztály erősebb kihasználásával igyekeztek föltartóztatni. Az így adódó érdekellentétek nemcsak vitákban, perekben nyilatkoztak meg, hanem — pl. a XIV. századi Francia- és Angolországban — hatalmas parasztfölkelésekben is, melyeket csak erőszakkal lehetett elnyomni. A XII. század után megbomlott tehát a nyugateurópai univerzalizmus, lényeges változásnak indult a gazdasági élet formája s ennek következtében jelentős eltolódások keletkeztek az állami és a társadalmi szervezetben is. Ám ez az individualizációs folyamat még jobban szemlélhető a szellemi kultúra területén. A szellemi és a vallásos élet szubjektivizálódása; a művészetek új formái és színei A szellemi élet legfőbb irányítója századokon át a Tekintély volt. Megingathatatlan tekintélyt élvezett nemcsak a szentírás, hanem az egyházatyák is s általában nagy tisztelettel övezték az ősök írásait és véleményét. Helyes és áldásos volt ez a fölfogás akkor, amikor a koraközépkorban össze kellett gyűjteni a klasszikus szerzők műveit, a szentírás és az egyházatyák 474