Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VI. Fejezet - A bencés szerzetesség hanyatlása és a pápai reformok a gótikus későközépkorban

szedelmes vállalkozásnak tartották, ha valaki Pannonhalmáról Vasvárra akart utazni. Jóra törekvő elvekben és rendelkezésekben nem volt hiány. Amikor a kunok megkeresztelését szorgalmazó Fülöp fermói püspök mint pápai legátus 1279-ben összehívta a budai zsinatot, ott az egyháziak és a szerzetesek életét is törekedett szabályozni. Annak érdekében azt kívánta, hogy egyháziak csupán szükség esetén viseljenek fegyvert. Elrendelte továbbá, hogy a monostorok vezetői (apátok, perjelek) évente egyszer, a többi állás viselők kétszer adjanak számot gazdálkodásukról a konventnek. Öltözködésükben kerüljék a föltűnést, a szerzetesek és a laikus testvérek ruházata azonban különböző legyen. Civil öltözetet se a monostoron belül, se azon kívül ne használjanak. A klauzúrát, a silentiumot és a böjtöt szigorúan tartsák meg. Senki se távozzék a monostorból az apát vagy a perjel vagy annak helyettese engedélye nélkül — de még akkor is csak egy-egy társ kíséretében. Viszont az engedélyt is csupán indokolt esetben szabad megadni. A nap bizonyos óráiban tilos beszélgetni a monostorban, ha valakinek sürgős közölni valója van, azt csak suttogva mondja, hogy a többieket ne zavarja beszédével. November 8-tól karácsonyig s hetvened vasárnaptól húsvétig szigorú böjtöt kell tartani. Kétszeri étkezésre szükség esetén az elöljáró adhat engedélyt — háromszor csupán a gyermekek és a betegek étkeznek. Az, aki apátja engedélye nélkül megy iskolába (egyetemre) vagy ott nemcsak grammatikát, logikát és teológiát tanul, hanem mást (pl. római jogot vagy orvostudományt) is, kiközösítésbe esik. Hasonlóképpen büntetni kell azt, aki zajos — agarakkal, sólymokkal tartott — vadászaton vesz részt. Végül szigorú rendelkezéseket hozott mindazok ellen, akik jogtalanul bitorolnak egyházi állásokat, s akik az egyházi javakat pusztítják vagy erőszakkal lefoglalják. Ezek és a hasonló rendelkezések azonban nagy hiányban szenvedtek — nem volt szankciójuk. Nem volt olyan hatalom, mely megfelelő eszközökkel érvényt tudott volna nekik szerezni. I. Miklós pannonhalmi apát — kinek javait Dunántúlon a Kőszegiek, Felvidéken a Csákok pusztították és idegenítették el — nem tehetett mást, minthogy tiltakozott az erőszakkal szemben. De hasonló volt a többi apátságok helyzete is. Azért 1300-ban a győri káptalan mint hiteles hely előtt az összes magyar bencések nevében — in persona universorum virorum religiosorum sub regula Sancti Benedicti in regno Hungáriáé degentium — ünnepélyesen óvást emelt mindazokkal szemben, akik Isten félelmét és a törvényes jogokat semmibe véve le35* 547