Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VI. Fejezet - A bencés szerzetesség hanyatlása és a pápai reformok a gótikus későközépkorban

mások magántulajdont tartottak vagy megtagadták az engedelmességet. Bár ezáltal kiközösítésbe estek, mégis miséztek, illetőleg nagyobb rendeket vettek föl. Favus nem csupán saját apátságában kívánt fegyelmet teremteni, hanem az egész magyar bencés rendben is. Azért megírta IV. Sándornak, hogy „Szt Benedek rendjének magyar monostorait részben az országnak a tatárok által okozott pusztulása miatt, részben az ottani monostorok apátainak és szerzeteseinek zabolátlansága miatt már-már a végveszély fenyegeti, hacsak Isten kegyelme és a szentszék támogatása gyorsan nem siet segítségükre". A pápa készséggel tette, amit tehetett. Favus körültekintő bölcsességében bízva fölhatalmazta, hogy 3 buzgó apát segítségével hívja össze az egyetemes bencés káptalant s annak tanácsával és hozzájárulásával s a pápa tekintélyével vizitálja és javítsa a monostorokat mind fejükben, mind tagjaikban. Ugyanakkor azonos értelmű értesítéseket küldött az ország érsekeihez és püspökeihez, melyben fölszólította őket, hogy a reform ügyét támogassák s a javításra szorulókat ne védelmezzék. Ám a magyar közállapotok akkor már lehetetlenné tették, hogy a bencés rend refóraiját, erkölcsi és anyagi ügyeinek rendezését az ország egyetemes káptalanjának keretében valósítsák meg. Minden bizonnyal azokra s a következő évekre, illetőleg évtizedekre gondoltak azok, akik 1332-ben azt jelentették a pápának, hogy „bizonyos okokból egy idő óta nem lehetett az országban káptalanokat tartani." Akkortájt, a 70-es években történt, hogy a Kőszegiek ellenségei nemcsak Veszprém székesegyházát és kulturális intézményeit pusztították el, hanem a bakonybéli apátságot is fölgyújtották. Ugyanakkor, 1273-ban még az esztergomi érseket is hiába utasította a pápai követ, hogy Garamszentbenedek lefoglalt javait juttassa vissza az apátság tulajdonába. De hatástalan maradt IV. Lászlónak az 1274-ben kiadott rendelete is, hogy a pannonhalmi, pécsváradi, szekszárdi, tihanyi és sok más bencés apát kérésére, a saját és ősei lelke üdvösségéért visszaadatja nekik mindazokat a birtokaikat, melyek a tatárpusztítás óta jutottak királyi vagy más idegen kezekre. Pannonhalma nyitramegyei birtokaiból csupán Amadéfi István foglalt le 1246 táján 3000 holdat, Szekszárd pedig a XIII. század végére annyira elszegényedett, hogy a fehérvári konventnek mint hiteles helynek nem tudta megfizetni 6 márka költségét. S az is jellemző a személy- és vagyonbiztonságra, hogy a század vége felé ve546 i