Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VI. Fejezet - A bencés szerzetesség hanyatlása és a pápai reformok a gótikus későközépkorban

s annak következtében a pénzgazdálkodás erősödése messze elmaradt amögött, amit korszakunkban Nyugaton szemlélhettünk. Nálunk szinte változatlanul folyt tovább az a feudális gazdálkodás, mely az előző korszakban kialakult. Ennek következtében a mi apátságaink nem is érezhették azokat az anyagi nehézségeket, melyeket a pénzgazdálkodás megerősödése okozott a nyugati bencés kolostoroknak. De társadalmi életünk folyama is lassúbb és egyenletesebb volt, mint a nyugatiaké. Nemcsak a „Fürstabt"-ok és a „hochadeliges Kloster"-ok, hanem a kolostorok rovására gazdagodó lovagok, Vogt-ok gyakori jelenségei is hiányoztak a mi történetünkben. A magyar kegyurak, patrónusok túlnyomó részben védői és nem rablói voltak apátságaiknak; a monostorok fegyveres emberei, az egyházi nemesek vagy predialisták szabad idejükben békésen gazdálkodtak hűbér birtokaikon. Monostoraink elszegényedésének okozója igazán a tatárpusztítás s a hatalmas szomszédok birtokfoglalása volt. Ezért, amikor a központi hatalom megerősödésével az ököljog uralmának vége lett, apátságaink kiegyensúlyozottan élhették életüket. S végül még azt is megemlítjük, hogy a XIV. század közepének nagy pestisjárványa nálunk távolról sem okozott oly súlyos károkat, akkora gazdasági és társadalmi változásokat mint az olasz, francia és angol területeken és kolostorokban. A reformtörekvések sikerének útját állja a tatárpusztítás és a közhatalom hiánya Apátságaink vallás-erkölcsi élete általában megfelelt a Regula előírásainak s az idők folyamán kialakult tradíciónak. Tartalmát az istentisztelet, főleg a zsolozsma végzése, a különféle aszketikus gyakorlatok s a közösség, meg a társadalom javáért vállalt munka alkották. A fejlődés azonban nálunk is az elvilágiasodás irányában haladt, — a monostori fegyelem, sőt a közerkölcs ellen is több helyen súlyosan vétkeztek. Botrányos eset volt, amikor a XIII. század elején a bánmonostori bencések hamis pénzt vertek s a büntetés elől apátságukat elhagyva menekültek. Az igazi szerzetesi élet fönntartását s a helyenként jelentkező hibák és visszaélések kiküszöbölését szolgálta a tartományi káptalanok intézménye, melyet III. Ince a IV. lateráni zsinaton rendelt el. A magyar bencések 1217-ben Kapornakon tartották meg első káptalanjukat. Gyűlésükre — a zsinat előírásának megfelelően — két ciszterci (pilisi Róbert és István 543