Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VI. Fejezet - A bencés szerzetesség hanyatlása és a pápai reformok a gótikus későközépkorban

8 bencés jutott püspöki székbe — főleg Rochesterben, Ely ben és Durhamban. A canterburyi érsekséget s így az angol egyházat korunkban csupán két éven át kormányozta bencés, Langham Simon. Mint jellemző esetet említjük meg, hogy az elyi káptalan 1337-ben perjelét választotta püspökké, akit azonban sem a király, sem a pápa nem fogadott el. S amikor 1345-ben újra püspökválasztásra került a sor, a káptalan a király hozzájárulásával ismét perjele, immár a hírneves Walsingham Alán mellé állott — a bencés pápa, VI. Kelemen egy domonkosnak juttatta a püspökséget. A 10 katedrális monostor élén túlnyomó részben tehát nem bencés, hanem főleg világi pap püspök állott, aki viszont bencés apátként igyekezett ott intézkedni, elöljárókat kinevezni. Vele szemben a bencések szerzetesi vonatkozásban a közülük való perjelt tekintették vezetőjüknek s rajta voltak, hogy annak személyét ők határozzák meg. Ezen ellentétes fölfogásból eredő harcok csak a XIII. század végére múltak el, amikor a pápák a konventekre bízták bencés perjelük választását. Ök — a katedrális monostorok perjelei — sokkal többek voltak, mint az egyéb apátságok perjelei. Szinte apátként rendelkeztek konventjük erkölcsi és anyagi ügyeiben, széküresedés s a püspök távolléte esetén pedig mint helynökök intézkedtek. A canterburyi perjel az érsek halála után a suffraganeus püspököktől engedelmességi esküt kívánt, a worcesteri pedig a különféle szerzetesek házait vizitálta. Hatalmuk külső jeleként a XIII. és a XIV. század folyamán egymásután kapták meg a főpapi jelvényeket. A világi társadalom irányában az angol bencések nem voltak annyira elkötelezve, mint a franciák s még inkább a németek. Nekik nem voltak nemesi, még kevésbé főnemesi konventjeik. Bár az ő patrónusaik — az alapítók jogutódai — szintén jogot formáltak bizonyos vallási és anyagi ellenszolgáltatásra, pl. imádságra, vendéglátásra, ők még sem váltak annyira apátságaik uraivá, mint az ,,Eigenkloster"-ok örökösei s a hatalmas Vogt-ok és avoué

jk. A királyok azonban igyekeztek igénybe venni anyagi teljesítőképességüket. I. Eduárd 1291-ben már azért becsültette föl jövedelmeiket, hogy biztos adóalapja legyen, amit aztán utódai is hasznosítottak századokon keresztül. Ugyanő 1294-ben ezen jövedelmek felét követelte a kincstár számára. Abban, hogy a kormányzat a százéves háború alatt megszüntette a clunyi perjelségeket, nemzeti és gazdasági szempontok egyaránt fontos szerepet játszottak. Ha nem tartották kívánatosnak az angolok, 537