Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VI. Fejezet - A bencés szerzetesség hanyatlása és a pápai reformok a gótikus későközépkorban

Wyclif kezdetben — a ' parlament helyeslésével — a pápai hűbéradót, majd a bencések és általában az egyháziak birtokjogát támadta. Aztán ő is hirdette, hogy csupán a kegyelem állapotában levő ember lehet elöljáró — bűnös pápa vagy király nem kormányozhatja az egyházat, illetőleg az országot. Vallotta, hogy az Egyház csupán a predestináltak láthatatlan közössége — támadta az Antikrisztus pápát, a papságot, a szerzetesi intézményt; elvetette a fülbegyónást s a celibátust; a bérmálás és az utolsókenet szentségi volta mellett az átváltozást is tagadta. A XI. Gergely által kiküldött bíborosi bizottság ugyan már 1377-ben cenzúrázta Wyclif tételeit, ő azonban az 1379-ben kezdődő egyházszakadás zavarait fölhasználva tovább hirdette azokat. A részben az ő hívei, a lollardok hatására kitört 1381. évi nagy parasztháború után viszont már az államhatalom is szembe szállt vele s így teljesen elszigetelten élt 1384-ben bekövetkezett haláláig. Ezekből a szellemi harcokból természetesen az „egyetemista" bencések is kivették részüket. Easton Ádám, aki 1366-ban az oxfordi bencés kollégium priorja volt, ,.Defensorium ecclesiasticae potestatis" címen támadta Marsilius és Occam egyházellenes tanait, 1376 után pedig Wy cliff el szállt szembe. így szerzett érdemeiért 1381-ben bíboros lett. Ugyancsak a norwichi konvent tagja volt a Cambridgeben és Oxfordban művelt Brunton Tamás, aki 1373-ban rochesteri püspök lett s mint ilyen szerepelt az 1382. évi Wyclif-ellenes zsinaton. St Albans szerzetesei közül Sustherey és Binham szállott szembe Wyclif bencésellenes támadásával. Ugyanerre szólította föl a rendi káptalan durhami Jánost is. A korszak legtudósabb bencése mégis a durhami Boldon Uthred volt, aki 1347-től 1367-ig tanult, majd tanított az oxfordi egyetemen, miközben a bencés kollégiumot is vezette. De élete későbbi három évtizedét is történelmi és teológiai tanulmányokkal töltötte (t 1397). Vitázott a koldulókkal az „apostoli szegénység" jelentőségéről; írt a szerzetesség kialakulásáról; Occammal szemben védte az egyházi birtok jogosságát, az egyházi hatalom isteni eredetét; orthodox értelemben fejtette ki az átlényegülés és a predestináció tanát. Teológiai spekulációjának érdekes terméke volt a mélységes humanizmusából fakadó „clara visio" tana, mely szerint minden ember, még a meg nem keresztelt csecsemő, sőt az embrió is legalább a látszólagos és tényleges halála között meglátja az Istent. Ám ezt és egyéb tételeit is az 1367/68-ban ülésező bizottság elve533