Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VI. Fejezet - A bencés szerzetesség hanyatlása és a pápai reformok a gótikus későközépkorban

krónikát készített, melynek legértékesebb része szintén^az, melyet mint kortárs állított össze. Ezenkívül „Sanctilogium Angliáé" címen az angol szentek életét is megírta. Természetes, hogy másutt és később is dolgoztak a történetírók, akik az oklevelek megőrzését, a forráskutatást, az események elbeszélését s az élvezetes előadást egyaránt föladatuknak tekintették. Chesterben Ramulf (| 1364) Polychronicon címmel világkrónikát szerkesztett, amit a század végén angolra is lefordítottak és igen sokan olvastak. A nagy pestisjárvány lefolyását readingi János jegyezte föl Westminsterben. A sok kolostori krónika közül az eveshami, a durhami s a canterburyi Szt Ágoston apátságé volt a legjobb. Az utóbbi római procuratora, Thorne Vilmos a XIV. század végén nemcsak hazai, hanem római okleveleket is hasznosított művében. Ám a XIII. század vége óta az ősi humanista kultúra mellett angol apátságainkban is megerősödött az új szellemiség, az egyetemek dialektikus műveltsége. A canterburyi érseki tartomány káptalanja ismételt tárgyalások után elhatározta, hogy átveszi a gloucesteri apátság oxfordi kollégiumát, illetőleg azt a rendtartomány közös tanulmányi házává szervezi át. Az egyetemre küldött bencéseknek közösen fönntartott kápolna, konyha és ebédlő állott rendelkezésre — a lakások berendezéséről, a szükséges könyvek s egyéb dolgok beszerzéséről az érdekelt apátok gondoskodtak. Az intézet fölügyelője a közelben fekvő Abingdon apátja volt, a közvetlen irányítást a káptalan által kinevezett „prior studentium" végezte. Mivel a canterburyi katedrális apátság s akkor még a yorki érseki tartomány bencései sem tartoztak a káptalan hatásköre alá, azok nem vettek részt a nevezett kollégium megszervezésében és fönntartásában. Idővel azonban ők is mindinkább szükségét érezték az egyetemi tanulmányoknak, s a XIV. század közepe táján Canterbury és Durham is fölépítette a maga tanulmányi házát. A keleti apátságok viszont a század vége felé már inkább a cambridgei egyetemre küldték művelődni vágyó fiatalabb rendtagjaikat. Ám a Benedictina-bulla rendelkezése, hogy minden húsz rendtag után egyet kell küldeni egyetemi tanulmányokra, még itt sem valósult meg. Az oxfordi tartományi kollégium létszáma ugyanis csak 20 körül mozgott s 50-en sohasem emelkedett fölül. Az 5—10—15 évig tartó tanulmányok alatt az egyetemisták eléggé szabad életet éltek. Közös kórust csak vasár- és ünnepnapokon tartottak, megfelelő pénz és szolgaszemélyzet fölött rendelkeztek s a városban, ismerőseik körében szinte teljesen 34* 531