Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VI. Fejezet - A bencés szerzetesség hanyatlása és a pápai reformok a gótikus későközépkorban

egybehangzóan — folyton tiltakoztak a magántulajdon ellen, a káptalanok mégis tudomásul vették a ruha- és zsebpénz formájában nyújtott „peculium"-ot, mely fölött a szerzetesek belátásuk szerint rendelkezhettek. Ugyancsak a „közös élet" könynyitését jelentette a cella-rendszer erősödése, amit azonban a tanulmányok föllendülése is indokolt. Az egészség ápolása céljából egyes birtokokon az apátságok pihenő vagy nyaralóotthonokat rendeztek be, a templomot és a monostort jobban világították, az ablakokat üvegezték s a fűtésre is nagyobb gondot fordítottak. Ám az aszketikus élet lényege a fogadalmakra alapozott fegyelem megtartása volt. Ami ezzel szemben volt, pl. a tisztaság megszegése, a clausura és a silentium könnyelmű kezelése, a completorium utáni poharazás, azt kihágásnak tekintették s az apátok és a vizitátorok igyekeztek vele szemben orvoslást találni. Ami a Regula által megkívánt szerzetesi fegyelemtől a legnagyobb mértékben eltért, az apátok és a birtokokon lakó „obidientiarius" bencések életmódja volt, melyben inkább a főurakat és a vidéki földesurakat utánozták, mint szerzetes elődeiket. Ez viszont szorosan összefüggött a monostorok gazdálkodási módszerével. A bencések birtokai, az ,,obedientia"-k általában szétszórtan feküdtek; azokat a legföljebb főbb termelési ágak (gabona, juh, tehén, ló, sertés) szerint csoportosították egy-egy ,,custodia"-ba. Bár a termelést közvetlenül civilek irányították, minden birtok és custodia élén egy-egy bencés állott. Ö, az „obedientiarius" gyűjtötte össze az állati termékeket, a növényi terményeket s gondoskodott azoknak vásárokon, városokban, bel- és külföldi piacokon való értékesítéséről. A canterburyi katedrális apátság főleg gabonatermeléssel foglalkozott, Glastonbury inkább sajtot gyártott. A juhtenyésztés a gyapjútermelés miatt is a legjövedelmezőbb foglalkozás volt. Kitűnő gazda hírében állott a canterburyi kathedrális perjele, Eastry Henrik, aki a szinte fizetésképtelen konventet 45 éves körültekintő gazdálkodásával (1285—1331) a jólét magas fokára emelte. Ennek a gazdálkodási rendszernek azonban nagy hibája volt a decentralizáltság : az egyes „obedientiarius"-ok egymástól függetlenül dolgoztak, önállóan rendelkeztek és csupán az apáttól függtek, az nevezte ki, az mozdította el őket s csak neki tartoztak számadással. Ez a rendszer nemcsak gazdaságilag volt hátrányos a közösségre, hanem erkölcsileg is, mert a birtokok kor528