Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VI. Fejezet - A bencés szerzetesség hanyatlása és a pápai reformok a gótikus későközépkorban

gyezték föl a XIII. század végén. Ugyanakkor az egyik silosi bencés az arabok fogságából szabadultak csodálatos élményeit örökítette meg. A föntebbiekben adott általános jellemzést igazolja az is, hogy az előző korban oly nagyszerű műveket létrehozó spanyol bencés építészet és szobrászat korunkban nem alkotott említésre méltót. Némi gótikus hatások francia közvetítéssel, — pl. Cluny, Vezelay útján — jutottak hozzájuk. Az angol konventek életerejének forrása a káptalan Anglia francia származású királyai — Hódító Vilmos, Normandia hercege, Plantagenet Henrik, Anjou grófja s azok utódai — alatt francia nyomokon szép fejlődésnek indult. A politikai szempontok azonban nem egyszer túlságosan is sértették az Egyház érdekeit. Már II. Henrik (1154—89) erősen igénybe vette az egyházi birtokokat, amikor a betöltetlenül hagyott magasabb állások — püspökségek, apátságok — jövedelmét a királyi kincstár számára lefoglalta. Ezen az úton akart haladni fia, János is (1199—1216), de III. Ince nem tűrte az egyházi javak megadóztatását s az emiatt és Langton István canterburyi érseksége körül kialakult ellenségeskedések során a királyt kiközösítette, az országot interdictum alá vetette, a 2 milliót kitevő lakosságot pedig fölmentette a hűség és engedelmesség kötelezettsége alól. „Földnélküli" János 1213-ban meghódolt a pápa előtt és hűbérként vette vissza tőle országát. Ennek elismerése fejében évi 1000 márka ezüstöt fizetett Rómának. Az ily módon kialakult és hosszú időn át tartó belső zavarok közt franciaországi érdekeit sem tudta megvédeni. A francia főhűbérúr, II. Fülöp Ágost király (1180—1223) 1214-ben Bouvinesnél legyőzte Jánost, illetve szövetségesét, IV. Ottó német királyt, minek következtében elveszítette franciaországi hűbérbirtokainak legnagyobb részét. Tekintélycsökkenésének sorozatát a Magna Charta kiadásával zárta be, melyben a világi és az egyházi vezetők hatására nagy szabadságot volt kénytelen engedni alattvalóinak. A papság, nemesség és polgárság politikai hatalmát s a királylyal való közös kormányzást jelentő rendiség még tovább fejlődött fia és utóda, III. Henrik uralkodása alatt (1216—72). Monfort Simon forradalmi föllépésének eredményeként ugyanis 1265-ben összeült az az első törvényhozó parlament, melyen nemcsak a főpapok és főurak vettek részt, hanem minden grófság (megye) 2—2 választott nemes s egyes városok 2—2 polgár 524