Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

IX. Fejezet - Korunk — a XIX. és XX. század — bencés élete: succisa virescit

középiskola és internátus s a monostor még épülőben van s ki­fejlesztése erősen igénybe veszi a 'kis konvent áldozatos mun­kásságát. A magyar bencés lelkiség és szellemiség ily módon hat és dolgozik nemcsak az ország határain belül, hanem azon kívül is. De az is mutatja a Regulából fakadó életerő vitalitását, hogy bencés konventeken kívül álló egyéb szervezeteket is át tudott hatni és tevékenységre tudott késztetni. Ezek között említjük meg az 1910 körül létesült Szociális Misszió Társulatot. Alapí­tója, Farkas Edit, Mázy Engelbert segítségével Szt Benedek 1400 éves lelkiségére építette azt a szociális-kari tatí v munkát, me­lyet szerzete számára célul tűzött ki. A Társulat bencés szelle­miségét mutatja, hogy rövid idő alatt a magyar liturgikus moz­galom egyik központja lett. A 20-as években Szunyogh Xavér oblátus- és obláta-szövetség et szervezett azzal a céllal, hogy annak civil férfi és nő tagjai a világban, saját otthonukban és környezetükben valósítsák meg és terjesszék a Regula szelle­mét. Végül a 20-as évek végén Kühár Flóris a Szent Benedek Leányai nevű szerzetet alapította. Hivatásul azt írta elő szá­mára, hogy a reguláris élet folytatása mellett az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek gyakorlásával az Alföld, főleg az elhanyagolt tanyavilág katolikus népének siessen segítségére. Hamarosan azonban a városi, a budapesti katolikus nőmoz­galmakba is be tudott kapcsolódni. -923

Next

/
Thumbnails
Contents