Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VI. Fejezet - A bencés szerzetesség hanyatlása és a pápai reformok a gótikus későközépkorban

fejlődtek s jelentős részt vállaltak Középitália pasztorációjából. A kolduló rendeknél jelentkező modern eszmék térhódítását láthatjuk abban is, hogy a montefanói káptalan csak 3—4 évre választotta a generális perjelt, illetőleg apátot. A celesztinus kongregáció megalapítója a Montecassino területét is fölölelő „Terra laboris" szülötte, Szt Péter volt (1210— 96). Szerzetesi életét az egyik bencés kolostorban kezdte, ahonnét 1235-ben a Sulmona közelében fekvő Murrone hegyére vonult s ott épített magának remeteséget. Életét az imádság és a kézi munka töltötte ki s a böjtölés, szegénység és önmegtagadás jellemezte. A század végére 36 perjelséget megtöltő tanítványai életét nem mint apát, hanem csak mint perjel irányította 1288-ig. Szabályzatát Szt Benedek regulájának s a ciszterciek és a kolduló rendek szervezetének tanulmányozása alapján készítette, mely 1275-ben nyert jóváhagyást. Életükben a világtól való elvonultság, a szegénység, a bűnbánat és az engesztelés szelleme s bizonyos eschatologikus jellegű Szentlélek-kultusz érvényesült. A káptalanok 3—3 évre választották a sulmonai generális apátot s az egyes kolostorok perjeleit. Virágzása ideién, a XIV. század végén a kongregáció kb. 100 olasz és 20 francia perjelségből állott. Mivel a remeteéletet élő híres aszkétát, az alapító Pétert 1294-ben szinte erőszakkal Szt Péter székébe ültették a bíborosok s a párhónapos pápasága alatt V. Celesztin nevet viselte, azért szerzeteseit celesztinusoknak nevezték el. A szilvesztrinusokéhoz és a celesztinusokéhoz hasonló remete kongregációt létesített a sienai Tolomei családból származó Bernát is (1272—1348). Mikor a jogász és a katonai pályán töltött ifjúság után szerzett vakságából csodálatos módon meggyógyult, 1313-ban János nevét Bernátra változtatva elhagyta a világot s családi birtokán remetekolostort épített. Otthonát Olajfák-hegyének, Monte-Oliveto-nak, a fehér ruhát viselő tanítványait pedig olivetánusoknak nevezte. Több évi vonakodás után, 1323ban vállalta a folyton gyarapodó kongregáció vezetését, melyet aztán élete végéig megtartott. A bencés regulát aszketikus irányban fejlesztette tovább — sok böjtöt, a húsételektől való állandó tartózkodást, örökös hallgatást kívánt szerzeteseitől. Az irányítást a • Monte-Olivetón tartott évi káptalan végezte. Ott választották a generálist, s a 6 vizitátort, akik a kolostorok perjeleit kinevezték. Az összes megbízatások kezdetben csak egy, később három évre szóltak, de meg lehetett ismételni azokat. Életformájukat a bencés VI. Kelemen hagyta jóvá 1344-ben. A rendalapító Bernát a betegeket hősiesen ápoló sok társával együtt a XIV. század közepén dühöngő pestis-járványnak esett 507