Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VI. Fejezet - A bencés szerzetesség hanyatlása és a pápai reformok a gótikus későközépkorban

delkezései alól s a reservációk és províziók révén a főpapi kinevezéseknél is gyakran érvényesített anyagi szempontokat. Ily módon sck olyan férfiú került apáti székbe, aki nem viselte szívén a szerzetesi élet reformját. A bulla viszonylagos hatástalanságának s így a bencés szerzetesség további hanyatlásának okai azonban nem csupán a bencéseknél keresendők. Bizonyos, hogy a nyugodt fejlődést, a reform kibontakozását a század közepén Európa-szerte dühöngő „Fekete Halál" és a század végén történt „Nyugati egyházszakadás" ugyancsak akadályozta. Tény, hogy a kor politikai és egyházi viszonyai, s általában a korszellem is az elvilágiasodás irányzatának kedveztek. Az immanens fölfogás a XIV. században mindjobban erősödött. Az Ég helyett inkább a Föld érdekelte az embereket, a lelki helyett az anyagi javak vonzották őket. S ezzel a ,,világ"-gal szoros kapcsolatban álltak a bencések, ami világnézetükre és életmódjukra is rányomta bélyegét. Ezért hiányos volna korunk bencés életének és a pápai reformok hatásának jellemzése, ha azt — bár csak futólag is — nem szemlélnénk meg az egyes országok, illetőleg államok egymástól sokszor különböző politikai és társadalmi, gazdasági és kulturális viszonyai között. Az olasz apátságok életét a politikai viszonyok szerfölött nehezítik Az 5—6 millió lakost számláló Itália egyes részei korunkban nagyon mozgalmas életet folytattak. Bár Észak-, Közép- és Dél-Itália története egymástól eléggé függetlenült, más és más irányban fejlődött, mégis mindegyiken vörös fonálként húzódik keresztül a német királyok harca Itáliáért, ami sok bajnak és pusztulásnak lett okozója. A német királyok ugyanis egyrészt történeti jogot formáltak az Itália birtoklásával kapcsolatos római császárságra, másrészt úgy látták, hogy Németországban a széthúzó tartományi törekvésekkel szemben csak oly módon alakíthatják ki és biztosíthatják erős központi hatalmukat, ha az a közvetlenül alájuk tartozó Itáliára támaszkodik. Harcaikban — különösen Barbarossa Frigyes, II. Frigyes és Bajor Lajos — az antik római jogot s annak keretében a császári hatalom korlátalanságát tanító olasz, főleg a bolognai, páduai és nápolyi egyetemektől kaptak hasznos eszmei támogatást. A XII. század második felében Barbarossa Frigyes császár (1152—1190) igyekezett hatalma alá hajtani Észak-Itáliát, Ró501