Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VIII. Fejezet - A bencés szerzetesség megerősödése a barokk, összeroppanása a fölvilágosodás korában

nyének is nagy jelentőséget tulajdonítottak. A Charta caritatis-ban hangsúlyozta Lendvay, hogy a főapát —- a praelatus — és az elöljárók iránt tanúsított engedelmesség Krisztusnak szól, Akinek azok a képviselői. De ugyanakkor tiszteletet és szeretetet is követelt mind a vezetők, mind pedig a többi rendtársak számára. A hibázókat feddéssel, böjtöléssel, testi fenyítékkel s lelki eszközökkel, pl. suspensióval büntették. A lelki élet forrásaihoz, a szentgyónáshoz és szentáldozáshoz hetenként járultak a növendékek és a laikusok, a presbyterek ha nem is naponként, mégis gyakrabban miséztek. A félórás elmélkedést a nap kezdetén, a Prima előtt, a negyedórás lelkiismer etvizsgálást a nap befejezésekor, Completorium után végezték. A többnapos lelkigyakorlatot nagyböjtben, rendszerint nagyhéten tartották. Az aszkézis szokásos eszköze volt a Capitulum, amit naponként a perjel, rendkívüli esetekben, a „culpa generalis"-on a főapát vezetett. Az alázatosság gyakorlásának fontos módja volt ez a káptalan, ahol a laikusok, a klerikusok és a presbyterek egymásután bevallották hibáikat, melyeket engedetlenség, tiszteletlenség, hanyagság, mértéktelenség, a szilencium megszegése stb által elkövettek. A bevallást a különféle büntetések kiszabása követte. Az önmegtagadásnak, illetőleg önsanyargatásnak az eszköze volt a péntek este, a Miserere-zsoltár mondása alatt alkalmazott önostorozás, flagellatio s a többször szereplő vezeklő öv, a cilicium is. Szép volt ez a mélyen vallásos alapra épített aszketikus élet — mely a kor követelményeinek megfelelően mégis engedett már a XVI. századi, a Tolnai-féle szigorúságból. Ellátás terén a napi kétszeri étkezés maradt ugyan gyakorlatban, de a húsételeket — az egyházi és a rendi böjti napokat kivéve — megengedhetőnek tartották, s bort is rendszeresen kaptak étkezésükhöz. A lakást illetően általában fölhagytak a közös termek használatával, mert a munka és a pihenés szempontjából célszerűbbnek látták, ha a presbyterek külön cellákban laknak. Az egészség ápolására tudatosan törekedtek. A testület hetenként kétszer ment sétálni s minden három hónapban egyhetes vakációt tartottak. Akkor a rövidebben végzett lelki dolgok után többet pihentek s időztek a szabadban. Ilyenkor nagyobb kirándulásokat is tettek, pl. Bakonybélbe s évenként vagy ritkábban egy-két hetet családjuknál is tölthettek. -784