Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VIII. Fejezet - A bencés szerzetesség megerősödése a barokk, összeroppanása a fölvilágosodás korában

De nemcsak ilyen kivételes esetek zavarták a szabályszerű szerzetesi életet. A racionalizmus szelleme általában is sokat ártott a kolostorok lelkiségének. Sokszor kritizálták az elöljárók és. káptalanok működését. Az imádságos és az aszketikus élet sokat veszített korábbi buzgóságából. A maurinusoknál, főleg St Germainben a közös istentiszteleteken való megjelenés kötelezettsége alól sokan kaptak fölmentést, a böjtöket csak az Egyház által előírt mértékben akarták tartani, kevésbé föltűnő ruházatot s annak egyéni beszerzésére pénzt kívántak. Mikor ezek törvényesítése ügyében 1765-ben a királyt is megkeresték, a „fölvilágosodott" közvélemény farizeusi botránkozással tárgyalta az esetet. S végül azt is a gyöngülő bencés életerő jelének kell tekintenünk, hogy a XVIII. század közepén ismét több apátság lett káptalanná: 1751-ben az egykor oly jelentős marseillesi St Victor, 1760-ban Cluny anyamonostora, Baume és Gigny. Mikor ezeket az eseteket és fejleményeket szemléljük és értékeljük, figyelembe kell vennünk, hogy egyrészt azok a korabeli francia egyházi és szerzetesi életben egyáltalán nem voltak szokatlan jelenségek, másrészt pedig a racionalizmus és a fölvilágosodás eszméi Franciaországon kívül sokkal kevésbé hatottak a bencések szellemi és lelki életére. Sajnálatos esemény volt ugyan, mikor a XVIII. század közepe után az ősi Fulda és Korvey püspökséggé, Murbach társas káptalanná alakult át, Reichenau pedig a konstanzi püspökség birtokai közt tűnt el — az olasz, spanyol, német és a többi bencések lényegében mégis reguláris életet folytattak. Az a katasztrofális pusztulás, mely a XVIII. század utolsó és a XIX. század első évtizedeiben érte a bencés szerzetességet, közel sem annyira belső, mint inkább külső okoknak volt a következménye. A fölvilágosodás támadása a szerzetesség ellen A fölvilágosodás az Egyházzal szemben akkor öltött veszedelmes méreteket, amikor eszméi behatoltak a fejedelmi udvarokba s áthatották az államokat kormányzó köröket. Azok cenzúrája segítségével az egyházellenes eszmék akadálytalanul terjedhettek s a velük szemben való védekezés igen nehézzé vált. A közvélemény ily értelmű előkészítése után megtehették a nekik tetsző intézkedéseket. Az első támadás természetszerűleg az Egyház rohamcsapatát, legerősebb védelmezőjét, a jezsuita rendet érte. Portugália vezető minisztere, Pombal 1759-ben száműzte őket, a párizsi par-756