Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VIII. Fejezet - A bencés szerzetesség megerősödése a barokk, összeroppanása a fölvilágosodás korában

többen nyerték el a vértanúság koronáját. II. Károly királyt is bencés készítette elő a halálra 1685-ben. Az irodalom és tudomány terén kivált bencések közt megemlítjük Say r Gergelyt, aki katolikus fölfogása miatt kényszerült elhagyni a cambridgei egyetemet. Onnét Douain és Rómán keresztül jutott Montecassinóra, ahol 1588-ban fogadalmat tett. Később a velencei S. Giorgioban tanított teológiát. A louvaini egyetemen nyerte kiképzését az irodalmilag is tevékeny Gifford Vilmos, aki aztán reimsi érsek lett. Az ugyanott képzett Barne János, a douaii egyetem tanára viszont később indexre, majd 30 évre az inquizició római börtönébe került s ott is halt meg, mert túlságosan törekedett arra, hogy az anglikán tanokat öszszeegyeztesse a katolikusokkal. A XVII. századeleji bencések közt Gifford mellett Jones Leánder is vezető egyéniség volt, aki pasztorációs célra földolgozta és kiadta a bibliát, más művében pedig hangoztatta, hogy a szerzetes a közösben és hangosan végzett zsolozsmát magánimádsága segítségével tegye lelki, egyéni élményévé. Fizikai és szellemi vonatkozásban a legmozgékonyabb életet mégis Baker Ágoston élte. Anglikán családból származott és katolizálása után, kb. 30 éves korában 1605-ben Páduában tett bencés fogadalmat. Az 1612-ben történt pappászentelése után 10 évig a londoni pasztorációban dolgozott, majd Douaibe, onnét Cambraibe került, ahol gazdag irodalmi működést fejtett ki. Élete 3 utolsó évét ismét Londonban töltötte s ott is halt meg 1641-ben. Mint a bencés apácák lelki vezetője sokat foglalkozott Szt Benedek lelki világával, a Regula korszerű problémáival s kb. 40 aszketikus-misztikus írásában a lelki élet kiváló ismerőjének mutatkozott. Kézirataiból, az angol kongregáció megbízásából, rendtársa és életrajzírója, Cressy Serenus állította össze és adta ki a Sancta Sophia, a Szent Bölcsesség című művét, melyet újabban Holy Wisdom néven emlegetnek. Baker a középkori misztikusokon és az angol lelki irodalmon kívül főleg egyéni élményeiből és tapasztalataiból merített. Szerinte nem annyira a zsolozsma és az ének tartalma s a hallgatók lelki épülése a fontos, hanem az egyén magánya és Istennel való társalgása. Ez a contemplatio nem azonos az értelmi tevékenységre alapozott módszeres meditatóival, hanem annál magasabb rendű. Az imádság lényege nem a gondolat s nem is a szó, hanem a szeretet. Szeretetünk tárgya csak Isten lehet; minden másnak ezt a célt kell szolgálnia. Azt is hangoztatta, hogy nem szükséges az önmegtagadás alkalmait keresni; elég lesz, ha folyton fölmerülő nehéz-746