Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VIII. Fejezet - A bencés szerzetesség megerősödése a barokk, összeroppanása a fölvilágosodás korában

és fia számára a katolicizmus elsősorban nem politikai, hanem lelkiismereti kérdés volt. Jellemző, hogy mindketten úgy helyezték el dolgozó szobájukat, hogy onnét a templom tabernákulumára láthattak. Amellett, hogy a spanyol katolicizmust sértetlenül megőrizték és fönntartották, Fülöp gondolt arra is, hogy Erzsébet angol királyné uralmának megdöntésével helyreállítja az angol katolikus Egyház szabadságát. A „legyőzhetetlen armada" 1588-ban történt pusztulása azonban meghiúsította a merész terveket s az angol katolikusok reményeit. Kár, hogy ezek a jószándékú, de merev s az abszolutizmus gondolatvilágában élő uralkodók sokszor nem tudták összeegyeztetni fölfogásukat a pápákéval — amiből pedig az Egyháznak csak haszna lehetett volna. Fülöp halálával véget ért ugyan a spanyolok politikai hegemóniája, de tudományos, irodalmi és művészeti téren még a XVII. század első felében is élen jártak. Ennek illusztrálására csupán Baňez, Suarez, Lugo hit-tudósok, Calderon, Lope de Vega, Cervantes írók, El Greco, Ribera Velasquez, Murillo festők nevét említjük, akik koruk szellemi kultúrájának vezetői voltak. Akkor azonban már élénken dolgoztak riválisaik, a franciák, akik hamarosan a politikai, majd a kulturális hegemóniát is megszerezték maguknak. A munkát két bíboros miniszter, Richelieu (|1642) és utódja, Mazarin (|1661) indította meg s az eredmény élvezője a „napkirály", XIV. Lajos lett. Ők törték meg véglegesen a feudális nagyurak hatalmát s a rendiség romjain ők építették föl az abszolút királyi hatalmat. Ök kapcsolódtak be a harmincéves háborúba, melynek győztese az egységes Franciaország, vesztese pedig a katolikus Habsburg-dinasztia és a részekre bomlott német császárság lett. De Franciaország nemcsak az abszolutista monarchia példája lett, hanem a kultúráé is. A spanyol írók után a francia drámaírók (Corneille, Racine, Molière) vették át a vezetést s az egyházi életben, a szónoklat egén Bossuet, Fénélon neve ragyogott legfényesebben. A spanyol etikett után a francia udvari szokások jutottak uralomra s velük együtt a francia nyelv is mint a nemzetközi érintkezés eszköze jelent meg Európa vezető társadalmában. Vallási vonatkozásban az abszolút monarchiának kettős szerepét kell figyelemre méltatni. Egyrészt az egyházkormányzatot már szinte teljesen kisajátító francia udvar jól látta, hogy számára a hitújítás előnyt nem jelent, de kárt okoz, mert megosztja a népet, s azért tőle telhetőleg ellene szegült. Bár 159842* 707