Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VII. Fejezet - A kommenda-rendszer és a kongregációk kifejlődése; a protestantizmus és a török pusztítás a reneszánsz korában

a bátai apátoknak a helyszínen szerzett adatai szerint Babocsán, Hahóton és Lekéren csak apát, Stólán csak perjel volt konvent nélkül. Az apát mellett egy-egy bencést találtak Murakeresztúron, Csatáron és Tatán; Koloson egy bencés élt apát nélkül. Kétkét konventtag volt Szkalkán, Almádiban és Koppánymonostoron, három Bakonybélben, négy Tihanyban, öt Somogyváron és Zselizszentjakabon, hét Garamszentbenedeken, kilenc Kapornakon. De nemcsak mennyiség, hanem minőség dolgában is rosszul álltak ezek az apátságok, mert túlságosan is heterogén jellegűek voltak. A pécsváradi konventben két ciszterci élt, a két szkalkai konventtag közül az egyik ciszterci volt, a másik a bécsi skót bencések fogadalmasa; a héttagú Garamszentbenedeken a perjel ágostonos, két testvér ferences szerzetesnek vallotta magát. S azt is följegyezték, hogy Somogyváron csak két használható bencést találtak; a másik kettő öreg volt, egy meg hályogos szemű. A bencés apátságok pusztulása valóban katasztrofális méreteket öltött a XV. század vége felé anyagi és személyi tekintetben egyaránt. S ami még szomorúbb, az illetékes tényezők — elsősorban Mátyás király — nem igyekeztek gátat vetni a pusztulásnak, sőt még segítették is azt. Mátyás szinte sietett jelenteni Rómába, hogy egy-egy bencés monostor rommá lett, konventje megszűnt, hogy annak birtokait a rendtől elvéve, más, neki kedvesebb célok szolgálatába állítsa. Ezt láthatjuk Vérteskeresztúr esetéből, ahol 1475-ben még két bencés élt az apát mellett s 3 év múlva Mátyás már azt jelentette a pápának, hogy sem konvent, sem istentisztelet nincs az apátságban s azért ajánlatosnak tartja annak a domonkos rendre bízását, ami meg is történt. A bélai monostor javait a lelki és fizikai vonatkozásban egyformán mozgékony Paksi Euszták apát halála után, 1480 körül hadi célokra, a jajcai vár fönntartására fordította. Valószínű, hogy ugyanez történt testvérmonostorával, Garábbal is. Nagy volt aztán azoknak az apátságoknak a száma is, melyeket egyes püspökségek és káptalanok anyagi alapjainak az erősítésére bekebeleztek, „incorporáltak". Említettük, hogy Zobor — Vitéz János törekvése folytán — miként lett a nyitrai püspökség és káptalan tulajdona 1468-ban. Zebegényről Mátyás jelentette Rómában, hogy pusztultan áll, konventje nincs s újjászervezését a török veszély miatt nem is lehet várni — azért birtokait a pécsi püspökségnek adatta 1483-ban. A szerémi püspökség már 1455-ben szerette volna bekebelezni Szentgergelyt, de célját csak 1490-ben érte el. Ez lett a sorsa Dombónak is: „mensae episcopali monasterium ... canonice est annexum". A -658