Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VII. Fejezet - A kommenda-rendszer és a kongregációk kifejlődése; a protestantizmus és a török pusztítás a reneszánsz korában

morú szerepet játszott rendünk történetében. Váradi püspökkorában, 1459-ben Szentjobbot, esztergomi érseksége idején Pannonhalmát, mint a nyitrai püspökség adminisztrátora Zobort kerítette hatalmába. Mivel a szentjobbi apáttal nézeteltérése volt, azt jelentette Rómába, hogy a monostor „úgyszólván már elpusztult" s kérte, hogy birtokait adják az általa tervezett váradi társas káptalannak. Bár az nem történt meg, a királytól megszerzett kegyuraság címén egyik kanonokját küldte oda kommendátornak. De még rosszabbul bánt el Zoborral. Mikor arról értesült, hogy az apátság fej nélkül van, 1468 elején nyitrai várnagyát, a cseh Koth Pétert elküldte, hogy foglalja el a monostort, okleveleit hozza magával. Hiába volt a bencések minden folyamodása: a király is, a pápa is jóváhagyta, hogy az apátság javain a nyitrai püspökség és káptalan megosztozzék. A két utolsó zobori bencés az osztrák Melkben fejezte be életét. Gondolhatjuk, hogy ezen előzmények után a pannonhalmi bencések milyen lelkülettel fogadták Vitéz kommendátorságát. Szerencséjükre Vitéz uralma nem sokáig tartott. 1471-ben ugyanis részt vett a király ellen szervezett összeesküvésben. Ezért Mátyás Esztergomban ostrom alá fogta s mint foglyot utódjának és ellenfelének, Beckensloer Jánosnak az őrizetére bízta. Ezt a megaláztatást az öreg érsek nem soká élte túl — pár hónap múlva meghalt. Beckensloerben azonban még nagyobbat kellett csalódnia Mátyásnak. Ez a sziléziai pap a királynak egyik legirigyeltebb kegyence volt, aki mint pécsi prépost 1462-től 1465-ig a pécsváradi apátság javadalmát is élvezte. Vitéz után ő lett a váradi püspök, majd az esztergomi érsek. Ennek az alacsony sorból az ország legmagasabb méltóságába emelt embernek a hűtlensége még fájdalmasabban érintette Mátyást, de vele szemben nem tudott eljárni, mert 1482-ben az érsekség kincseivel és könyveivel együtt Frigyes császárhoz menekült. Az autokrata uralkodók szokása szerint Mátyás is szívesen alkalmazta a központosított kormányzatát végző kancelláriájában azokat az alacsonyabb származású, de jól képzett hivatalnokokat, akiktől több hűséget várt, mint a vagyoni függetlenségben élő önérzetes nagyuraktól. Ök ugyanis jól tudták, hogy társadalmi és anyagi boldogulásuk szolgálatuk értékével áll szoros kapcsolatban. Ilyen egyén volt Váradi Péter, aki mint királyi titkár 1474ben kapta meg a szentjobbi apátságot, amit pápai engedéllyel kalocsai érsek korában is megtartott. Annak harmadik évében, -650