Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VI. Fejezet - A bencés szerzetesség hanyatlása és a pápai reformok a gótikus későközépkorban

nemes hagyományait. St Denis alamizsnás testvére az év 25 vasárnapján 2500—2500, Suger és Máté apátok halálozási évfordulóján 3000, illetőleg 3200 kenyeret osztott szét. Odó apát pedig 600 szegény számára biztosított napi alamizsnát 1233-ban. De nemcsak élelmet, hanem ruházatot is igyekeztek juttatni a rászorulóknak. St Bertin 1227-ben megfelelő összeggel gondoskodott arról, hogy évente 300 rőf posztót vásároljanak a szegények számára. Közismert tény, hogy sok apátság — pl. St Gallen — tartott fönn nemcsak egyszerű, hanem járvány-, leprás kórházat is. A híres búcsú járóhely, Einsiedeln 1353-ban zarándokok számára szervezett otthont, illetőleg kórházat. Megemlítjük azt az angol földön 1300 körül kifejlődött, aztán kontinensen is gyökeret vert szokást is, hogy az uralkodók egyes megrokkant katonáikat és elöregedett alkalmazottaikat mint „panistá"-kat beutalták a kolostorokba, ahol mintegy nyugdíjasokat életük végéig megfelelő ellátásában kellett részesíteni. Ettalban Bajor Lajos szerzett alapítványi helyet 13 kiérdemesült lovag és felesége számára. A lovagokat kötelezték, hogy lehetőleg vegyenek részt a szerzetesi gyakorlatokon, a kóruson és imádkozzanak jótevőikért. S végül még egy körülményre kell rámutatnunk, mely különösen korunk vége felé jelentett nagy kiadást az apátságok számára. A vázolt viszonyok érthetővé teszik, hogy a XIV. században — melyet nem alaptalanul neveznek jogászok századának — túlságosan is megszaporodtak azok az anyagi természetű perek, melyeket a kolostorok az erőszakoskodó, szomszédos földesurakkal, s mindikább függetlenülni törekvő ministeriálisaikkal és jobbágyaikkal, a konventek az önkényesen rendelkező apátokkal szemben viseltek. Ezek a perek rendszerint sokáig tartottak, gyakran eljutottak a szentszékig s az ilyen tárgyalások ügyvivők, ágensek, procurátorok kiküldését tették szükségessé és sok költségbe kerültek. Ezek után megérthetjük, hogy a legtöbb apátság ily módon nem tudta egyensúlyban tartani gazdálkodását, mely folyton nagyobb deficitet jelentett számára. Ezen sokan úgy kívántak segíteni, hogy uzsorakamatra vagy zálogra kölcsönt vettek föl vagy birtokot adtak el. Ez az eljárás azonban csak pillanatnyilag oldotta meg a -nehézségeket; a bajt gyökerében nem orvosolta, sőt súlyosbította, mert a következő nemzedékeknek még kisebb birtokból, még kevesebb jövedelemből kellett megélniök. A gazdasági romlás mértékét mutatja, hogy a XIII., illetőleg a XIV. században a legnagyobb német és francia apátságok (pl. 31* 483